‹ A webhely tartalomjegyzéke · A múzeum kezdőlapja · restaurált lelet 🌐 Lingua / Language
ItalianoItalianoDeutschDeutschEnglishEnglishEspanolEspanolFrancaisFrancaisRomanaRomanaRusskijRusskijLatinaLatinaPortuguesPortuguesMagyarMagyarEllinikaEllinikaHellenikeHellenikeTurkceTurkce

 


Vita a tiltott kábítószerek legalizálásáról

Ez az oldal tartalmazza azt a teljes vitát (a kapcsolódó indítványokkal, napirendi javaslatokkal, módosító javaslatokkal és szavazásokkal), amelyet 1996. december 19-én folytattak le a genovai városi közgyűlésben a kábítószerek legalizálásáról és az ártalomcsökkentő politikáról. A vitára néhány hónappal azután került sor, hogy Roberto Quaglia a Lista Pannella nevében benyújtott egy erről szóló indítványt, amelyhez később a PDS, az L.N.I.P. és a PPI indítványai is csatlakoztak.


Bevezetés
Roberto Quaglia

Ezt az oldalt saját kezdeményezésemre tettem fel az internetre, ahogyan más vitákat is, amelyek a genovai városi közgyűlésen zajlottak le, hogy konkrét példát adjak arra az elérhető átláthatóságra, amelyet minden közigazgatási szervnek biztosítania kellene, hiszen ma az internet megadja hozzá az eszközt. Már 1996. július 22-én megvitatták a genovai városi közgyűlésben egy első indítványomat, amelynek célja az volt, hogy kötelezze Genova Városi Tanácsában— egyebek között — e átláthatósági szolgáltatás megvalósítására és biztosítására, az összes közgyűlési ülés átiratának a WWW-re való feltételével. '97 februárjában megvitatták a genovai városi közgyűlésben egy második indítványomat ugyanerről a témáról, mivel az első nem volt elég ahhoz, hogy kimozdítsa a létező különös tehetetlenséget.
Ez a tehetetlenség a második vitának is kitűnően ellenállt, így most harmadszor is meg kell majd vitatni a témát, ezen a nyáron.
Bizakodva várjuk tehát, hogy megtörténjen ez a szükséges lépés a közigazgatási aktusok valódi és teljes átláthatósága felé, és hogy Genova városa mielőbb képessé váljon arra, hogy rendszeresen nyújtsa a polgároknak a városi közgyűlési tevékenység átláthatóságának azt a szolgáltatását, amelyről eddig — ezzel az oldallal (és más hasonlókkal), példaként — csak én gondoskodtam.

Roberto Quaglia


Íme az oldalon található dokumentumok tartalomjegyzéke:



Vissza a tartalomjegyzékhez


A Közgyűlés elnökének bevezetője a témához Chiara Formentini (L.N.I.P.)



CDLXXXVI

  • A LISTA PANNELLA FRAKCIÓ INDÍTVÁNYA A KÁBÍTÓSZEREK LEGALIZÁLÁSÁRA IRÁNYULÓ KEZDEMÉNYEZÉSEKRŐL.
  • AZ L.N.I.P. FRAKCIÓ INDÍTVÁNYA A KÁBÍTÓSZEREK LEGALIZÁLÁSÁNAK PROBLÉMÁJÁRÓL.
  • A P.P.I. FRAKCIÓ INDÍTVÁNYA A KÁBÍTÓSZER-FÜGGŐSÉG TERÉN ALKALMAZANDÓ BEAVATKOZÁSOKRÓL ÉS STRATÉGIÁKRÓL.

Az elnök azt javasolja, hogy a tárgyalt téma hasonlósága miatt a tárgyban szereplő, 1215., 1265. és 1280. számú közgyűlési kezdeményezéseket, amelyek szövegét alább közöljük, együttesen tárgyalják. A Közgyűlés jóváhagyja.

Vissza a tartalomjegyzékhez


A Lista Pannella indítványa


Tisztelt Polgármester Úr
Genova Városa

INDÍTVÁNY
a kábítószerek és a kábítószer-függőség terén alkalmazandó városi normalizációs politikák bevezetésének szükségességéről és sürgősségéről.

ELŐREBOCSÁTVA, HOGY:

  • A heroint rendszeresen fogyasztók számát Genova városában a genovai 3. sz. USL kábítószer-függőségi szolgálata több mint 7000-re becsüli;
  • a "könnyű drogok" (a kannabisz és származékai) rendszeres vagy alkalmi fogyasztóinak számát hivatalosan nem becsülik, de mindenesetre több tízezer főre teszik (akik nagy része teljes mértékben és messzemenően "beilleszkedett");
  • a heroin-túladagolás okozta halálesetek magas száma egyrészt azon egészségügyi politikák elégtelenségéről tanúskodik, amelyek a terápiás kínálatot az úgynevezett rehabilitációs kezelésekre korlátozzák, másrészt a tiltott kábítószerek illegális piacának rendkívüli és veszélyes instabilitásáról, amely mindig és mindenhol a heroinfogyasztók első, legsúlyosabb és legjelentősebb kockázati tényezője;
  • a város azon területei, ahol a függőségek és a tiltott szerek fogyasztásának jelenségéhez kapcsolódó sokféle (társadalmi, egészségügyi és közrendi) probléma leginkább összpontosul és láthatóvá válik, nem egy "szükséghelyzeti térképet" rajzolnak ki, hanem, ha mondhatjuk így, egy "normalitás fényképét" jelentik, amelyet semmilyen módon nem lehet felszámolni, és amely közvetlenül és bizonyos tekintetben mélyen (kultúrákban, szokásokban és életmódokban) emberek tízezreit érinti;
  • az elnyomás és a tolerancia között megbolondult gumiszalag, amely a genovai közrendi politikákat jellemezte, főként a történelmi belváros problémája kapcsán, reális és szigorú értékelést érdemel, ha amellett, hogy hatástalannak bizonyult, és csupán a tiltott kábítószerek piacának átrendezésére szorítkozott, végül maga is problémává vált azok között a problémák között, amelyek megoldásához hozzá kellett volna járulnia;
  • a szociális, egészségügyi, bűnügyi és közrendi politikákat országunkban is meghatározzák és néha károsan befolyásolják a prohibicionista jogszabályok, amelyeket azonban egyes európai városok bátran elkezdtek "felmondani" alternatív stratégiák kísérleti alkalmazása révén;
  • a nemzetközi szinten megkezdett kísérlet, amelyet általában az "ártalomcsökkentő politikák" kifejezéssel jelölnek, lényegében a következőkből állt:
    • a) az illegális piac kínálatának részleges felváltása a tiltott kábítószerek legális értékesítésének vagy adagolásának formáival, a legkülönfélébb jogi eszközök felhasználásával: a prohibicionista szabályozás alkalmazásának felfüggesztésétől, a "büntetőeljárás nem kötelező voltának" záradékára hivatkozva, ahogyan Hollandiában történik; az egészségügyi jogszabályoktól való eltérésig, nemzetközileg validált tudományos kísérleti protokollok alkalmazásával, ahogyan Svájcban történik; a kábítószerekről szóló nemzetközi egyezmények jegyzékeiben szereplő anyagoknak a hivatalos gyógyszerkönyvbe való felvételéig, ahogyan Nagy-Britanniában történik;
    • b) viszonylagos és ellenőrzött extraterritoriális területek létrehozása (főként mint a kábítószer-fogyasztók "szolgáltatási területei"), egyébként igen különböző jellegűek és céllal: a holland coffee shopoktól a német "Fixerstube"-kig, alacsony küszöbű központokig, ahol amellett, hogy az ópiátfüggők "szabadon" fogyaszthatnak kábítószert anélkül, hogy a rendőrség beavatkozásának kockázatát vállalnák, a közintézmények szociális és egészségügyi szolgáltatásokat is kínálnak;
  • e politikák eredményei összességében hozzájárultak ahhoz, hogy a városokban jobb biztonsági feltételek álljanak helyre, és jobb legyen a kábítószer-függő polgárok ellátásának színvonala, valamint ahhoz, hogy a kábítószer-fogyasztást és általában a fogyasztók életmódját társadalmilag fenntarthatóbb vagy legalábbis kevésbé romboló formák felé tereljék;
  • Torino városa az 1996. szeptember 10-i ülésen ezzel az indítvánnyal tartalmában hasonló napirendi javaslatot fogadott el.

ÚGY VÉLJÜK, HOGY

  • a "kábítószer és bűnözés" szempontjából veszélyeztetett területek problémáinak kezeléséhez, amelyek Genova mellett minden nagy olasz várost jellemeznek, helyénvaló volna, hogy a nemzeti jogszabályok lehetővé tegyék olyan "normalizációs" folyamatok kísérleti alkalmazását, amelyek érvényességét a nemzetközi tapasztalat igazolja, másrészt pedig a visszatérő szükséghelyzetek mutatják feltétlen sürgősségét;
  • az előzményekben felvetett témákban is az az út, amelyen a városvezetésnek haladnia kell, az olyan kábítószer-jogszabályok veszélyeinek "felmondása", mint az olasz, amely egyre inkább korlátot és nem erőforrást jelent, ürügyet a tétlenségre és féket a jó szándék számára; ezt a felmondást a kormányhoz és a parlamenthez intézett kérésnek kell követnie, hogy mielőbb reformálják meg azokat a szabályokat, amelyek megakadályozzák a társadalmi, politikai és egészségügyi kísérletezés azon formáit, amelyeket más európai országok kiváló eredménnyel alkalmaznak;
  • sürgősen dolgozni kell mielőbb (akár, ha a jogszabályi kötöttségek ezt megkövetelnék, egyszerű előképként is) egy, a városról és a kábítószerekről szóló projekten, amely lehetővé teszi Genova számára, hogy — a város által kínált szakértelem, tudás és tapasztalat közreműködésével — az innováció és a reform laboratóriumaként lépjen fel a kábítószer-politikák terén is.

FELKÉRI A POLGÁRMESTERT ÉS A VÁROSVEZETÉST,

  • hogy a Minisztertanács elnöke, az egészségügyi miniszter, a családügyi és szociális szolidaritási miniszter, a Képviselőház elnöke, a Szenátus elnöke, valamint a parlament két házának Higiéniai és Egészségügyi, Igazságügyi és Szociális Bizottságai elnökei előtt képviselje a Városi Közgyűlés érdekét abban, hogy:
    • 1. mielőbb vitassák meg a különböző parlamenti és népi kezdeményezésű törvényjavaslatokat, amelyek a kannabiszszármazékok legalizálását és az ópiátok terápiás használatát kérik;
    • 2. mielőbb emeljék törvényerőre a kábítószer-függőségről szóló egységes szöveg reformjáról szóló, immár huszadszor megismételt rendeletet, egy olyan változatban, amely befogadja a konkrét, integrált "ártalomcsökkentő" politikákra vonatkozó javaslatokat, beleértve az ópiátok ellenőrzött adagolásának kísérleti alkalmazását is;
    • 3. a Második Országos Kábítószer-konferencia középpontjába az "ártalomcsökkentés" témáját állítsák, ideológiai előítéletek nélkül, és más európai országokban folyó összes tudományos tapasztalat felhasználásával;
  • hogy keressen együttműködési kapcsolatot más községek illetékes tisztviselőivel — kezdve a torinóiakkal és a velenceiekkel —, azzal a céllal, hogy megosszák az e téren szerzett ismereteket, és közös stratégiákat dolgozzanak ki az ártalomcsökkentő politika szellemében;
  • hogy kezdeményezze a Polgármesterek és Helyi Önkormányzatok Tanácsának létrehozását, amelyek a kormánytól kérni kívánják a szükséges engedélyeket a heroin és más kábítószer-hatású gyógyszerek ellenőrzött adagolását célzó első kísérleti projektek elindításához, e célra nyilvántartásba vett korlátozott számú kábítószer-függő polgár számára;
  • hogy készítse elő ezekről a témákról egy Országos Konferencia megszervezését — Genovában, 1997 májusáig —, a kormány és azon európai városok képviselőinek jelenlétében, amelyek az ártalomcsökkentő egészségügyi és szociális politika keretében már régóta konkrét projekteket indítottak kábítószerek ellenőrzött adagolására;
  • hogy küldje meg a jelen napirendi javaslatot a Minisztertanács Elnökségének, az Egészségügyi Minisztériumnak, a Családügyi és Szociális Szolidaritási Minisztériumnak, a Képviselőház és a Szenátus elnökségének, a Képviselőház és a Szenátus Higiéniai és Egészségügyi, Szociális és Igazságügyi Bizottságai elnökeinek, valamint a Képviselőház és a Szenátus parlamenti frakcióinak elnökségeinek.

Vissza a tartalomjegyzékhez


A Lega Nord indítványa (végleges változat)


Polgármester Úrnak
Genova városa

Iktatószám: 461

Genova, 1996. november 18.
INDÍTVÁNY

ELŐREBOCSÁTVA,

  • HOGY a "STOCKHOLMI KARTELL HATÁROZATA", amelynek szövegét a jelen indítványhoz csatoltuk, az európai városok kezdeményezése, amely lehetővé teszi azon önkormányzatok számára, amelyek különböző okokból nem vehetnek részt a következő "KONFERENCIÁN a városokért a kábítószerek legalizálása ellen", hogy mégis támogassák annak munkáját;
  • HOGY a konferencia célja a városok közötti együttműködés fokozása, hogy ihletet és reményt adjon a különösen súlyos kábítószer-problémákkal sújtott területeknek;
  • HOGY a csatolt határozat aláírásának célja a helyi közösség részéről annak megerősítése, hogy elhatározta, harcol a kábítószer terjedése ellen;
  • HOGY a mai napig sok város, köztük több európai főváros, aláírta ezt a határozatot;

MEGÁLLAPÍTVA, HOGY ezzel szemben a torinói városi közgyűlés nemrég saját indítványában e határozattól eltérően nyilatkozott, és ehelyett a kormány és a parlament beavatkozását támogatta, hogy olyan jogszabályi reformot fogadjanak el, amely lehetővé teszi a könnyű drogok legalizálását és az ópiátok ellenőrzött adagolásának kísérleti alkalmazását;

ÚGY VÉLVE:

  • HOGY A TORINÓI VÁROSI KÖZGYŰLÉS FELHÍVÁSA AZ INTÉZMÉNYEKHEZ, HOGY PRÓBÁLJÁK FELSZÁMOLNI A KÁBÍTÓSZER-HASZNÁLAT SZÖRNYŰ CSAPÁSÁT, AMELY NEMZETÜNK SOK FIATALJÁT SÚJTJA, TELJESEN TÉVES, mivel a kábítószerek legalizálása, még ha könnyűek is, a társadalom velük szembeni tehetetlenségének egyértelmű jele, és annak, hogy ezért beletörődtünk a kábítószerrel való visszaélés elfogadásába;
  • HOGY az ilyen irányú kísérletek kudarcot vallottak;
  • HOGY a kábítószerek legalizálása a társadalomnak arra a részére, amely mentes ettől a bűntől, igen súlyos kockázatot és kötelességet ró, egyáltalán nem a jelenség csökkenése és a másik fél felépülése javára, hanem legfeljebb ez utóbbi javára, a szerek nagyobb és könnyebb hozzáférhetősége és olcsóbb ára formájában;

MINDEZT ELŐREBOCSÁTVA

Genova városi közgyűlése csatlakozik a városok A KÁBÍTÓSZEREK LEGALIZÁLÁSA ELLENI Konferenciájának kezdeményezéséhez, és elfogadja a jelen indítványhoz csatolt határozatot. Ezzel szemben ELUTASÍTJA ÉS ELÍTÉLI A TORINÓI VÁROSI KÖZGYŰLÉS INDÍTVÁNYÁT.

TOVÁBBÁ KÖTELEZI A POLGÁRMESTERT ÉS A VÁROST,

hogy kezdeményezze az olasz kormánynál a kábítószer-megelőzésre irányuló erőfeszítések minőségének és mennyiségének fokozását az ezen a területen működő egyesületeken és "TERÁPIÁS KÖZÖSSÉGEKEN" keresztül, előnyben részesítve azokat, amelyek osztják ezt a megközelítést.

A VÁROSI KÉPVISELŐ
Renato Penco

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólaló: Roberto Quaglia (Pannella-lista)


Szerettük volna, ha a Polgármester jelen van ezen a város számára oly fontos vitán, tekintettel arra, hogy Genovának van a legsúlyosabb problémája ebben a témában Olaszországban; éppen a probléma súlyossága miatt azonban kénytelenek vagyunk ragaszkodni ahhoz, hogy most vitassák meg, mivel egyébként egész Olaszországban, ebben a pillanatban, hasonló községek vitatják meg ezeket a témákat.
A téma, amelyről ma vitatkozunk, rendkívül tág, semmiképpen sem fér bele abba a rövid vitába, amelyet folytatni fogunk. Ezért kifejezetten helyénvaló volna, hogy a polgármester és a Városi Tanács vállalja — ahogyan indítványunk egyik pontjában kérjük —, hogy a következő hónapokban városunkban Országos Konferenciát szervez az ártalomcsökkentés témáiról, amelyhez azon európai városok képviselőit kérik fel közreműködésre, amelyek ebben tapasztalatot szereztek.
Ezt követően térjünk rá a témára, egy általános áttekintéssel.
Ha az évek során és a fejlett országokban megfigyeljük a tiltott kábítószerek terjedésének problémájával kapcsolatos megközelítések változását, a prohibicionista álláspont fokozatos szétmorzsolódását látjuk. A kábítószer-függőség terjedésének súlyos, igen súlyos, tragikus problémájához való hozzáállásban a prohibicionista megközelítés azon a gyermeteg előítéleten alapul, hogy egy dolgot, amely nem tetszik nekünk, varázspálcával, ünnepélyes rendelettel meg lehet szüntetni. Egy gyerek úgy oldja meg a szeme elé kerülő valami szörnyűség problémáját, hogy becsukja a szemét. Egyetlen mozdulat, és a probléma varázsütésre eltűnik. Mindaddig, amíg nem kényszerülünk újra kinyitni a szemünket. Bizonyos problémákkal szemben az emberiség gyakran hisztériás gyerek, kész, nagyon is kész becsukni a szemét annak láttán, ami nem tetszik neki, azon az áron, hogy aztán ugyanazt a rettegett szörnyet felnagyítva találja, amikor a szükség úgy kívánja, hogy futólag újra kinyissa a szemét. Ma ez történik bizonyos növényi vagy vegyi anyagok egyesek általi használatával. Változó mértékben mérgező anyagokról van szó, amelyek helytelen módon fogyasztva ártanak az egészségnek. Más hasonló, hasonló toxicitású és összevethető hatású anyagok azonban mentesülnek a tilalom alól, használatukat és kereskedelmüket szabályozzák. Az évszázadok során és a világ különböző helyein más anyagokat és élelmiszereket olyan okokból tiltottak és tiltanak, amelyek ma ostobának vagy megalapozatlannak tűnnek számunkra. A kávé például tilos volt bizonyos európai országokban, miközben a koka használatát és kereskedelmét megengedték. Az ópium legális volt az Egyesült Államokban, nem sokkal azelőtt, hogy éppen ott betiltották az alkoholt. Úgy tűnik, az emberiség nem tudja megállni, hogy bizonyos anyagokra vagy élelmiszerekre ne vetítse ki azt a rosszat és bűnt, amely nyilvánvalóan egészen máshol, vagyis változó mértékben bennünk lakozik. És mit mondjunk arról, hogy a heroin a XX. század eleje táján született és került forgalomba, Blumir szociológus tanulmánya szerint nem kevésbé, mint a Bayer gyógyszergyár műveként, ugyanazé, amely ma is gondoskodik rólunk az aszpirinnel és különféle rovarirtókkal? Azért nevezik ugyanis "heroinnak", mert a gyógyszertárakban "a gyógyszerek hősnőjeként" forgalmazták, bőkezűen felírva bármilyen tünet megszüntetésére. Működött… Sajnos a Bayer elfelejtette feltüntetni a használati utasításban a termék ellenjavallatait.
De a modern haláltusa romlása, amely egyre inkább ostorozza fiataljainkat utcáinkon, nem magától az anyagtól ered. A heroin kémiailag szinte azonos azzal a molekulával, az endorfinnal, amelyet agyunkban az agyalapi mirigy termel, hogy egyensúlyban tartsa a fájdalomküszöböt, és hogy örömet adjon nekünk, amikor megérdemeljük. A katasztrófát a heroin használatának módja okozza, az, hogy nem tekintik annak a gyógyszernek, ami. A modern heroinista, amikor belövi magát, általában olyan mocskok keverékét fecskendezi be magába, amely általában csak 5%-ban vagy még kevésbé áll abból az anyagból, amelyről beszélünk, a heroinból. Ennek az aránynak a változékonysága, ahogyan bármely szakértő megerősíti, minden belövést orosz rulettá változtat, amely néha megöl, hosszú távon pedig szinte semmi menekvést nem hagy.
Mondok egy példát, amely félrevezetőnek tűnhet, de úgy vélem, nem az: képzeljük el, hogy egy orvos idegkimerültségre napi öt nyugtató tablettát ír fel nekünk, mondjuk öt tabletta "Tawort", egy olyan terméket, amelyet a jelenlévők közül valószínűleg sokan ismernek…… (közbeszólások)….. Képzeljük el azonban, hogy ezeket a Tawor-tablettákat minden nap egyszerre szolgálják fel nekünk egy nagy fazékban, amely tele van több száz más, a miénktől megkülönböztethetetlen tablettával, és nekünk mindig mindet le kell nyelnünk, hogy biztosítsuk a Tawor-adagunkat. Általában a betolakodó tabletták többsége semleges és nem túl ártalmas. …… (közbeszólások)….. Az elnökség elnézésével lassítok ékesszólásom ütemén, fenntartva magamnak, hogy a hiányzó időt a következő szavazási nyilatkozatomból veszem el.
Általában a betolakodó tabletták többsége semleges és nem túl ártalmas. Mocsok, egyszóval, de nem halálos. Időnként azonban becsúszik egy-kettő sztrichninből vagy más mérgekből. Ráadásul szinte soha nincs pontosan öt Tawor-tabletta az adagunkban. Egyszer három-négy van, máskor egy-kettő, megint máskor 12… mondjuk… és akkor egyszerre tizenkét Tawor-tablettát nyomunk le!… néha pedig egy sincs. És egyszer, előbb-utóbb, végzetesen, a fazekunkban hirtelen ötven Tawor-tabletta van! És mi, akik átlagosan ötöt szoktunk, ezúttal ott hagyjuk a fogunkat. Nos, ma így fogyasztják a heroint. A fazék helyett fecskendőt használnak, és az adag változékonyságának katasztrófája így még halálosabbá válik. Így fogyasztva a Tawor ugyanannyi áldozatot követelne, mint ma a heroin. Ha pedig a heroin árán is volna, a Tawor fogyasztói nagyrészt azok a bűnözők volnának, akikké ma sikerült a heroinistákat változtatnunk.
Mert uraim, a heroinistákat talán nem mi találtuk ki, de a bűnözőket igen. Azokban, akik rosszallásunk ellenére a heroin csapdájába esnek — mert a heroin, ahogyan már a múlt századtól a morfium, olyan csapda, amelyből nem könnyű kiszabadulni —, eredetileg semmi bűnöző nincs. A bűnözésbe annak módja kényszeríti őket, ahogyan kénytelenek beszerezni azt az anyagot, amely nélkül már nem tudnak élni.
Az antiprohibicionizmus annak felnőtt felismeréséből születik, hogy a kábítószer-fogyasztás problémája LÉTEZIK, és minden valószínűség szerint a jövőben is létezni fog, ezért meg kell hozni minden szükséges jogalkotási intézkedést annak érdekében, hogy ezt a fogyasztást úgy lehessen szabályozni, hogy az okozott kár minimálisra csökkenjen.
Azok, akik ellenzik ezt az ötletet, amely annyira kézenfekvő annak, aki megérti a kábítószer-probléma valódi feltételeit, főként két kategóriába sorolhatók: azok, akik semmit sem értettek meg az ügyből, és ebből fakadó határozatlanságukra nem túl dicséretes módon büszkék, és azok, akik bár megértik az ötlet érvényességét, egészében vagy részben tagadják, tisztán politikai érdekből. És mindkét kategória, mondhatnám, rendszeresen, szinte mindig — és ismétlem, szinte mindig — a misztifikáció aljas fegyvereihez folyamodik, hogy ne veszítse el azt az igazát, amely sosem volt neki, vagy azokért a más előnyökért, amelyeket így remél kicsikarni a valóságból. Szándékosan meghamisítják szavainkat, azt állítva, hogy mi a tiltott kábítószerek használatát "LIBERALIZÁLNI" akarjuk. Hazugság! Mi a használatukat legalizálni akarjuk. LE-GA-LI-ZÁL-NI. A "liberalizálás" szót soha ki sem ejtettük. Mégis mindig ott van az összes újságban. Rosszhiszeműségük vagy hozzá nem értésük szüleménye. Nem akarhatjuk liberalizálni a tiltott kábítószereket, mert azok — nem tudom, észrevették-e — már szabadok! Bármilyen fajtájút lehet venni a nap és az éjszaka bármely órájában! Aki keresi, megtalálja, amikor akarja! A tiltott kábítószerek már szabadok! Hajnali ötkor, ha kedvem támad, nem tudok venni egy tasak sáfrányt, de heroint igen! A feketepiac a nap 24 órájában nyitva van! A heroin könnyebben beszerezhető, mint a sáfrány! A tiltott kábítószerek mindig bárki számára megvásárolhatók, aki keresi őket, és az állam csupán eljátssza a tiltás gesztusát, hogy megnyugtassa azok lelkiismeretét, akik beérik egy ilyen hozzáállással.
Ha ebben a teremben, a következő vitában, akár egyetlen ember is úgy vélné, hogy amit az imént — ahogy észrevehették — nyomatékkal állítottam, nem igaz, mindenképpen kérem, hogy adják meg nekem a lehetőséget állításom igazságának egyértelmű bizonyítására, a Szociális Ügyek Bizottságának helyszíni szemléjét összehívva a város azon területein, ahol közismerten szabadon árusítják a tiltott szereket, ahol a bizottsági tagok személyesen győződhetnek meg arról, hogy a kábítószerek illegális kereskedelme jelenleg mennyire teljesen szabad és virágzó. Ha szükséges, a bizottsági tagok, akiknek joguk lesz fogyasztónak álcázni magukat a szemle jobb sikere érdekében, adott esetben megpróbálhatnak tiltott szereket vásárolni, kizárólag azzal a céllal, hogy megértsék, egyszerű-e és mennyire egyszerű hozzájutni, ahogyan én állítom. Ezért kérem, és a tisztelet kedvéért, senki ne mondja vagy írja többé, hogy mi "liberalizálni" akarjuk a kábítószereket. Nincs rá szükségük, mert túlságosan is szabadok.
Mi egyszerűen azt akarjuk, hogy használatukat, amelyet a társadalom egyre kevésbé képes a megelőzés révén megakadályozni — vagyis az egyetlen elméletileg járható módon, egy olyan úton, amelyet szintén teljes erővel kell követni —, végre legalizálják, vagyis hogy azt, ahogyan lennie kell, azoknak a szabályoknak a keretébe foglalják, amelyek a civil társadalmunkhoz tartozó emberi lények lehetséges viselkedéseit szabályozzák. "Lehetséges viselkedéseket" mondtam, nem "kívánatos" viselkedéseket. Bár nem kívánatos, kábítószerezni lehetséges. Megtörténik. Olaszországban sok tízezer fiatal fecskendez be magának heroint, tízezrek — egész stadionok! — anélkül, hogy bárkinek sikerülne megakadályoznia. És senkinek sem fog sajnos — se nekünk, se nekik — soha sikerülni megakadályoznia egyszerűen azzal, hogy megmondja nekik, tilos. Akkor egyszerűen idióta dolog továbbra is törvényen kívülinek tekinteni egy olyan viselkedést, amelyet így mindenképpen nem sikerül megszüntetni, de amelynek ismert negatív következményeit drámaian felnagyítjuk. A heroin prohibíciója ugyanis endémiás kisbűnözést jelent! Az olasz börtönnépesség több mint fele a heroinkereskedelemmel összefüggő bűncselekmények miatt van fogva! AIDS-járvány! Ha 15 évvel ezelőtt komoly ártalomcsökkentő politikát kezdtek volna, ahelyett hogy makacsul ragaszkodnának a prohibicionista téboly mellett, amelynek hatásai mindenki szeme előtt vannak, ma több ezerrel kevesebb HIV-fertőzöttünk volna. Egy járvány, amely a kábítószer-függőktől ma szexuális úton terjed át a lakosság többi részére. Katasztrófa, néma és alattomos mészárlás, amelyet a prohibicionista tompaság és rosszhiszeműség ajándékozott nekünk, s amelyet csak a naivak köszönnek meg és hívnak még mindig. Nem elég "betiltani" egy csapást ahhoz, hogy eltűnjön. A csapásokkal, minden csapással felnőtt bölcsességgel kell szembenézni, mindenekelőtt az ártalom csökkentésére törekedve. Nem lepődnék meg, ha egy napon az emberi ostobaság arra késztetne néhány jogalkotót, hogy egyenesen a halált tiltsa be, abban a meggyőződésben, hogy így mindannyian halhatatlanok leszünk. A halál törvényileg betiltva. Erényes tüntetők rajai, ugyanolyan fajtából valók, mint azok, akik ma elleneznek gondolatainkat, akik felháborodva vonulnak a halál ellen tiltakozva, hangosan követelve, hogy száműzzék, törvényen kívül helyezzék, betiltsák, ahogyan egy civil társadalomban illenék. És miért ne? Nem sérti-e a halál az emberi jogainkat? És ha nem a halál sérti őket, mi más sérthetné? Akkor tiltsuk be! Tegyük illegálissá a halált! Prohibíciót a halálra is! De nem járunk-e már ezen az úton? Nem igaz-e már, hogy minden legkisebb gyász vagy általában katasztrófa esetén a társadalomban azonnal megkezdődik a boszorkányüldözés, hogy előkerítsék a bűnöst, akire feltétlenül szükség van? Nem véletlenül használtam a "boszorkányüldözés" kifejezést. Az ember kezdeteitől fogva az emberi szorongások bűnbakokat idéztek meg, amelyekre rávethették magukat, a gonosz első kéznél lévő jelképének démonizálásának és elpusztításának törzsi rítusában. A kávé prohibíciójának idején — és nem tréfából — "az ördög italának" nevezték. És ma, ebben a hencegő korunkban, néhány növény és a belőlük származó anyagok tragikomikus démonizálásának vagyunk tanúi, abban a hitben, hogy ezek okozzák azt a problémát, amelyről ma vitatkozunk. Betiltjuk őket, ahogyan — ebben biztos vagyok — szívesen betiltanánk a halált is. Arrogancia és ostobaság. A probléma megmarad, és rosszabbodik.
Olyan volna ez, mintha azután, hogy egy buzgó jogalkotó illegálisnak nyilvánította a halált, egy törvény megtiltaná a halottak eltemetését, mert eltemetésükkel elismernék a jogukat ahhoz, hogy halottak legyenek. Túl szürreálisnak tűnnek érveim e testület számára? Ízléstelennek, mert a halottakat említik? Uraim, mi éppen arról vitatkozunk itt, hogy vannak emberek, akik meghalnak, heroinban és a vele összefüggő AIDS-ben halnak meg, és azért halnak meg, mert a törvény (legalábbis elméletben) megtiltja nekik, hogy olyan cselekedeteket hajtsanak végre, amelyek árthatnak az egészségüknek, anélkül azonban, hogy meg tudná akadályozni őket, így kényszerítve ezeket a cselekedeteket arra, hogy halálossá váljanak! Egy ilyen vakon prohibicionista politika nélkül az elmúlt évtizedekben fiúk és lányok ezrei nem haltak volna meg túladagolásban és AIDS-ben. És a heroinista fiúk és lányok bőrén a szervezett bűnözés évről évre virágzóbb kereskedelmet épített ki, amely ezer és ezer milliárdos forgalmat bonyolít. Ez pedig újabb nyugtalanító kérdést vet fel: a Tangentopoli megmutatta nekünk, hogy Olaszországban évtizedeken át semmi sem mozdult anélkül, hogy kenőpénz ne lappangott volna mögötte. És tényleg elhihetjük, hogy ebben az összefüggésben, ahol egy levél sem mozdul kenőpénz nélkül, az illegális heroin nagykereskedelme által évente mozgatott ezermilliárdok hatalmas csábításukban úgy vonultak el falánk pártjaink szeme előtt, hogy ez utóbbiak ne találták volna meg a módját, hogy egy szeletet kiszolgáljanak maguknak belőle? Tényleg azt hisszük, hogy az első köztársaság bizonyos politikusai, akik oly ügyesen szívták a pénzt minden gazdasági ügyletből, olyan ostobák vagy olyan erényesek voltak, hogy ne nyúljanak a legzamatosabb falathoz? Soha nem szeretnénk, ha a prohibicionista makacsság mögött, a probléma feltételeinek megértésével járó puszta nehézségen túl, jól elrejtve az a gyalázatos érdek is meghúzódna, hogy feketepiacaink legfeketébbjéből nyerészkedjenek és fejjenek! Olyan gyanú ez, amelyet valójában igen nehéz félretenni, már csak azért is, mert azok a tízezer milliárdok valahová csak kerültek, és… nem tudom, önök hogy vannak vele, de én úgy hiszem, tízezer milliárdokat nem könnyű elrejteni. Valószínűleg ugyanis mindenki szeme előtt vannak. Jól álcázva.
Eddig főként a heroinról beszéltem. Súlyos és összetett téma, amely nem merül ki az általam elmondott szavakban. Az eltérő felfogású emberek és mozgalmak közötti érvek és vélemények intenzív és állandó kölcsönös cseréje feltétlenül szükséges. Ezért, ismétlem, a Városi Tanácsnak mielőbb nagy Országos Konferenciát kell szerveznie, amelyen derűvel, türelemmel és intelligenciával építő módon találkozhatnak azok az emberek, akik Európában a heroin használata által okozott csapás ellen küzdenek.
Néhány szót a kannabiszról és származékairól is szeretnék mondani. Az orvosi esetleírásokban egyetlen olyan haláleset sem szerepel, amely marihuána vagy hasis fogyasztását követte volna. A dohány és az alkohol együtt évente százezreket ölnek meg Olaszországban. Ugyanennyien, ha nem többen halnak meg koleszterin-túladagolásban, vagy azért, mert autók és gyárak kipufogógázát lélegezték be, vagy mert autópályán utaztak. Bárkit, aki egészségügyi okokból értelmesnek tartja a kannabinoidok tilalmát, be kellene utalni belátási képességének hiánya miatt, hacsak egyidejűleg nem követeli az alkohol, a dohány, a sült krumpli, az autók, az ipar és az autópályák és a rossz közérzet és a halál ezer más forrásának betiltását, ami viszont még kevésbé tenné épelméjűvé. A másik érv, hogy a jointoktól a kemény drogokra térnének át, igen csekély mértékben igaz, a következő két okból: aki hasist árul, általában heroint is árul. És önök elküldenék a gyermekeiket a bárba egy üveg borért, ha a csapos minden alkalommal megpróbálna rájuk sózni egy tasak heroint is? A második ok, amely elősegíti a könnyű drogokról a keményekre való átmenetet, az a szimbolikus társítás, amely összekapcsolja őket. Mindkettő tilos. Mindkettő tiltott, így a mítosz könnyű anyaga. Amikor egy fiú kipróbál egy jointot, és észreveszi, hogy nem hat rá jobban, mint egy pohár bor, megérti, hogy a marihuána ügyéről mindig egy csomó mesét adtak be neki, és így, általánosítva, hajlamos ezt a megfontolást a kemény drogokra is kiterjeszteni. Két ok a kannabinoidokról az ópiátokra való átmenetre, amelyek a legalizálással eltűnnek. Néhány millióra becsülik azoknak a számát, akik Olaszországban életükben szívtak már jointot. Milliók! Egész városok. Mind törvényen kívüliek? Néhány évvel ezelőtt még sok börtön is járhatott egy jointért. Ha bezárnák mindazokat, akik jointot szívnak vagy szívtak, Hitler koncentrációs táborainak tízszerese kellene, hogy mindet befogadja. Akkor mit csináljunk, letartóztassuk őket? Törvényen kívüliek vagy nem? Én azt mondom, nem azok. Lássuk, így nyilatkozik-e majd ez a Közgyűlés, és később a parlamentünk.
Szerencsére a prohibicionizmus napjai valószínűleg meg vannak számlálva, és el lehet kezdeni a károk helyreállítását. Évekig tartó meghallgatás nélküli és sértegetett kiállás után ezek mellett a tételek mellett ma sokan csatlakoznak álláspontunkhoz. Nem mondhatunk mást, mint: "Isten hozott. Kicsit késésben vagyunk, nem? Nos, jobb későn, mint soha. Persze, ha korábban jöttetek volna, talán előrébb tartanánk a munkánkban. Sebaj. Nem lehet minden. Bátorság. Tekintsünk a jövőbe." A fontos az, hogy haladjunk, és döntéseket hozzunk, további halogatás nélkül. Az antiprohibicionista front Olaszországban egyre szélesebb, ahogyan természetes is, és ma már olyan pártokon átívelő mozgalom, amely nem fél semmilyen politikai ideológia dogmáitól. Olaszországban… Massimo D'Alema, Walter Veltroni, Cesare Salvi, Luigi Manconi, Marcello Pera, Franco Corleone, Tiziana Maiolo, Giovanna Melandri, Gloria Buffo, Grazia Zuffa, Vittorio Sgarbi néhány a legismertebb parlamenti képviselők közül, akik jelezték, hogy osztják az antiprohibicionista megoldást.
Városunknak megvolt az alkalma arra, hogy Olaszországban élen járjon a kábítószer-függőség terén az ártalomcsökkentés irányába tett konkrét kezdeményezések tekintetében. A polgármester választási programjában ugyanis világosan, pontos kijelentések szerepeltek erről, részben ezeknek köszönhetően kapta meg megválasztásához mozgalmunk támogatását. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az élenjárás alkalma sajnos nagyrészt elúszott, még ha a jó szándékokhoz való hűség lehetősége még nem is tűnt el. Az a képviselő, aki előttem ült ebben a székben, Vittorio Pezzuto, lemondott, amikor a polgármester megmutatta, hogy nem kíván olyan mértékben ártalomcsökkentő politikát megvalósítani, amilyen mértékben mi kértük. Jól emlékszem a szavaira. A polgármester azt állította, hogy mielőtt ilyen irányú konkrét lépéseket tenne, meg kell vizsgálni, hajlandók-e más olasz községek is ugyanebbe az irányba lépni, mert egy összehangolt fellépésnek több értelme volna. Ez önmagában érvényes érv. Feltéve azonban, hogy folytatása is van. Nem tudhatjuk azonban, hogy a Polgármester ténylegesen megvizsgálta-e ezt a hajlandóságot, és milyen eredménnyel. Azt viszont tudhatjuk, hogy több fontos olasz község a közelmúltban a miénkhez hasonló napirendi javaslatok elfogadásával hivatalosan kifejezte nemcsak azt a hajlandóságát, hogy az ártalomcsökkentés irányába haladjon, hanem azt a reményét is, hogy az olasz parlament végre törvényt alkot e tárgyban, és megfelelően szabályozza az ágazatot. Most Genova, túl későn ahhoz, hogy élcsapat legyen, mégis felzárkózhat a többi olasz városhoz — Torinóról, Velencéről, Savonáról beszélek, de vannak mások is —, határozottan követelve a parlamenttől, hogy tegye meg kötelességét, és vitassa meg az e tárgyú törvényeket, hogy a jogszabályok végre megadják a helyi önkormányzatoknak az eszközöket az ártalomcsökkentés irányába történő jobb működéshez. Nagyon reméljük, hogy nem győz ismét, ahogy a múltban oly gyakran, a halogatás taktikája. A döntéshozatal makacs elkerülése egyenlő azzal a döntéssel, hogy nem döntünk, és nem elhanyagolható felelősséggel jár.

Roberto Quaglia


Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Renato Penco (L.N.I.P.)


"Elnök úr, a kevés jelen lévő tanácsnok és a Polgármester hiánya egy kis elmélkedésre késztet.
A probléma bizonyosan rendkívül érdekes és rendkívül fontos, családok millióit érinti, amelyek küzdenek ezzel a drámával, csapással, ami a kábítószer.
Úgy vélem, ami bennünket illet, komoly elmélkedésbe kell kezdenünk. Visszamenve az években, egészen az utolsó háborúkig, amelyek Vietnamtól Afganisztánon és a volt Jugoszlávián át Csecsenföldig megmutatták, hogy a kábítószer-használat milyen ártalmasan és ellenőrizhetetlenül változtatja meg az emberek viselkedését.
Ezt követően rátérnék arra, amit az indítványhoz csatoltam, vagyis a stockholmi kartellre támaszkodva (néhány részt felolvasok, mert jelentősnek tűnnek).
Tudatában vagyunk annak, hogy a tiltott kábítószerekkel való visszaélés jelenleg nagyon komoly probléma sok európai városban. Az Európai Parlament egy nemrégi vizsgálata kimutatja, hogy csak az Európai Közösségen belül kábítószer-függők milliói vannak.
A tiltott kábítószerek legalizálására irányuló kéréseket azoknak a jelenlegi problémáknak a hátterén kellene nézni, amelyek a tehetetlenség érzéséhez vezettek. Sokak számára ennek kezelésének egyetlen módja az, hogy megpróbálják ellenőrizni a jelenlegi helyzetet.
A válasz azonban nem az, hogy az ártalmas kábítószereket hozzáférhetőbbé, olcsóbbá és társadalmilag elfogadhatóbbá tesszük. A különféle kísérletek megmutatták, hogy nem ez a helyes megoldás. Úgy gondoljuk, hogy a kábítószer legalizálása hosszú távon növelni fogja problémáinkat; legalizálása azt jelenti majd, hogy a társadalmak, és a miénk is, beletörődtek a kábítószerrel való visszaélés elfogadásába. E határozat megszavazói és aláírói ezért világosan jelezni akarják álláspontjukat, elutasítva a könnyű drogok legalizálására irányuló javaslatokat, és ezt mondják: "mi, kábítószer-ellenes európai városok, gondoskodni kívánunk lakóinkról, olyan városokat kívánunk teremteni, amelyek biztonságosak és ugyanakkor vonzóak az élethez és a munkához; azért vállaltuk ezt a kábítószer elleni munkát, mert fontosak számunkra az egyének, a családok és a közösségek".
Egyébként az Alkotmány 31. és 32. cikke nagyon világos; mi vitatjuk ezt az Alkotmányt, de ez a két cikk szerintem jelentős.
A 31. cikk azt mondja, hogy gazdasági segítséggel is elősegíti a családok alapítását, nem úgy tűnik, hogy ma ez megtörténik; a 32. cikk azt mondja, hogy az állam védi és megőrzi minden polgár egészségét, nem úgy tűnik, hogy ezt is határozottan megtennék.
Ez a stockholmi határozat azt is mondja, hogy erősíteni kell a család szerepét a kábítószer elleni küzdelemben, megelőző programokat kell indítani az iskolákban, egyetemeken és munkahelyeken, olyan fejlesztési módszereket, amelyek szerepe az azonnali felismerés és ezt követően építő intézkedések meghozatala, rehabilitálni kell azokat, akik régóta kábítószer-függők, támogató kutatásokat és értékelést kell végezni.
Ezt követően, ha valaki legális vagy illegális eszközökkel öngyilkos akar lenni, mi nem teszünk úgy, mint a Makkabeus testvérek közül az utolsó, de óvakodunk attól, hogy bármilyen kábítószert legalizáljunk.
A mi kultúránk, a ligúriai, a lombard, a piemonti, a venetói stb. nép kultúrája egészen más, a munka kultúrája, az áldozatoké, amelyeket öregjeink hoztak; mi mint Lega Nord frakció ebben a teremben ezekért a munka javát szolgáló helyzetekért harcolunk.
Sajnos ez rendkívül súlyos probléma, amely bizonyosan depressziót okoz fiatalok millióinál egész Olaszországban.
Ezért jobb jövőt szeretnénk magunknak, gyermekeinknek és unokáinknak, a munkából álló jövőt, és bizonyosan nem ópiumbarlangokból vagy veszélyes injekciókból."

Renato Penco

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Silvio Scaffardi (L.N.I.P.)


"Elnök úr, kollégák, a kábítószer-függőség, a kábítószer, vagy ahogy az Egészségügyi Világszervezet javasolja, a függőséget okozó anyagok fogyasztásának problémája a legösszetettebbek közé tartozik, bármilyen szemszögből is akarjuk tanulmányozni. Az orvosok és pszichológusok, a politikusok és szociológusok számára a nyugati világ ma szembesülő legsúlyosabb kérdéseinek egyike.
Egy ilyen súlyos, megoldatlan problémával szemben különféle forgatókönyvek nyíltak meg, a probléma meghaladására irányuló számos, egymásnak is ellentmondó javaslattal, mint a kábítószer-használat felszabadítása, a kényszerítés az ideiglenes elzárás, a kötelező kezelés és a kábítószer-függő megbüntetése formájában, a visszaszorító fellépések.
A liberalizációs elmélet, amely a nyolcvanas évek közepéig volt divatban, azzal indokolta magát, hogy a kábítószer terjedésének okát a haszonban és a fogyasztó ebből következő dílerré válásában jelölte meg.
Így a piac liberalizálásával a haszon megszűnt volna. De a liberalizáció, ha meg is akadályozza a kábítószer-függő gazdasági kizsákmányolását, nem szünteti meg és nem csökkenti a kábítószer-fogyasztást, amely jogszerűen tovább terjedne, és továbbra is okozná az ismert egyéni és közösségi károkat.
Ez az elmélet, amelyet ma országunkban jelentős késéssel ismét elővesznek, az évek során egyre kevesebb támogatóra talált, a szerzett tapasztalatok fényében is, annak fokozatos felismerése miatt, hogy nem lehet a kábítószer-függőség jelensége ellen harcolni azzal, hogy állami szinten elősegítjük terjedését.
Ma országunkban is divatba jött, úgy tűnik, az úgynevezett ártalomcsökkentő stratégia, az 1993 júniusában Palermóban tartott első országos kábítószer- és kábítószer-függőségi konferencia után.
Ez a stratégia véleményünk szerint — és nemcsak a miénk szerint — bizonyosan pozitív és teljes mértékben vállalható vonatkozásokat is felmutat, de sok más negatív és nem vállalható vonatkozást is, mint a könnyű drogok legalizálása vagy a heroin ellenőrzött felírása.
Bizonyos tény, hogy minden kábítószer, még az úgynevezett könnyű drogok is, pszichotróp anyagok, amelyek az általuk kiváltott kellemes hatások miatt ismétlődő fogyasztásra csábítják az egyént, előbb szabadon akart, majd kényszeres fogyasztásra, így az illető a kábítószertől függ.
A könnyű drogok besorolás, mint a kannabiszszármazékok, az indiai kender, a hasis, a marihuána, sőt az LSD is, amelyek kisebb károsító hatással vannak a szervezetre, kisebb és lassabb függőséget jelent, de nem jelenti azt, hogy ne volnának érzékelhető hatásaik, és ne okoznának zavarokat az egyénben.
Aki például marihuánát fogyaszt, annál eufóriát keltő hatásokat írnak le, mint a test könnyűségének érzése, izgalom, beszédzavar, közvetlenül a fogyasztás után szorongás, félelem, nyugtalanság figyelhető meg.
Nem sokkal a kannabisz fogyasztása után a dohányos a szokásosnál élénkebb, hangosan beszél, és ok nélküli nevetőrohamai vannak, majd az álmosság és félálom időszaka következik, amely alatt a hatások lecsengenek.
Különböző helyzeteink vannak: a szem bevörösödik, egyes esetekben kitágulnak a pupillák, felgyorsul a szívverés, és száj- és torokszárazság jelentkezik, megváltoznak az érzékek, például a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás és az ízlelés élesebbé válik, minél erősebb az adag, annál erősebbek a hatások.
Sokrétű a dohányos viselkedése: az egyik ellazultnak érezheti magát, a másik beszédessé válik, a harmadik zavarodottá, a negyedik zombivá válhat, vagy ahogy mondani szokás, "be van állva".
Erős adagok a kép torzulását, az identitás elvesztését, téveszméket és hallucinációkat okozhatnak. Gondoljanak csak bele, mennyire veszélyes lehet ez önmagára és másokra nézve, amikor az illető autót vezet, vagy a munkahelyén gépeket kezel.
Nem akarok tovább időzni az úgynevezett könnyű drogok használatából fakadó lelki és testi károk leírásánál, mivel mindenki könnyen tájékozódhat róluk.
Tehát a könnyebb hatások nem jelentenek hatás nélküliséget, és a könnyű drog nem jelent jó és ártalmatlan drogot. Egyébként a keményebb drogokra való átmenet nagyrészt a könnyűekből kiindulva történt.
A liberalizációs elmélet vitatható; el kell utasítani mind az előrejelzések, mind a közvélemény, mind az etika síkján. A kereskedelem és az anyag hozzáférhetősége nem kizárólagos okai a mérgezésnek és a függőségnek: szinergia van a kínálat és a kereslet között; fogyasztók nélkül nem volna kereskedelem és haszon.
A többé-kevésbé teljes liberalizáció tapasztalatai kiábrándítóak voltak, mind Amerikában, mind Európában. Azokban az országokban, ahol a liberalizációt, akár legalizálás formájában is alkalmazták, az állam abba az abszurd helyzetbe került, hogy ő felügyeli az értékesítést és a fogyasztást, majd viselnie kell a hatások és a méregtelenítés terhét; vagyis annak szerepét kell játszania, aki terjeszti a bajt, majd orvoslást kell biztosítania.
Az imént azt mondtam, hogy a liberalizációs elmélet nem elfogadható, főként etikai síkon. Nem a fogyasztás megszüntetését célozza ugyanis, hanem csupán a drogos kereskedelmi kizsákmányolásának megakadályozását. A kábítószer továbbra is terjedne, és az iránta szükségletet keltő sokféle ok miatt továbbra is olcsón okozna károkat, különösen a gyerekek és a serdülők körében.
Az összehasonlítás, amelyet az alkohol árusításának amerikai liberalizációjával tesznek, amely a század elején legyőzte a csempészetet, olyan párhuzam, amely nem állja meg a helyét, mert a függőség foka és a személyiség feletti kontroll síkján jelentkező romboló hatások egészen mások. Mindenesetre nem lehet a baj ellen harcolni azzal, hogy elősegítjük terjedését.
Ezeknek a mi, bár szerény, etikai megfontolásainknak a sarokpontja a kábítószer tiltott volta, egyéni és társadalmi szempontból rendkívül nagy veszélyessége miatt. Ha ez igaz, ahogyan feltételezzük, hogy az elmondottakból levezethető, minden elfogadott legalizálási és liberalizációs aktus a tiltott dolog jóváhagyását és megerősítését jelenti."

Silvio Scaffardi

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Claudio BASSO (P.P.I.)


"A ma tárgyalt témát szívesebben tárgyaltuk volna más összefüggésben, amely jobban segített volna az indítványok benyújtásával felvetett kérdések pontos körüljárásában. A számos lehetséges mód közül azt választottam, hogy ehhez a témához olyan megközelítésből szólok hozzá, amely azokból az eseményekből indul ki, amelyek a parlamentben néhány törvényjavaslat benyújtásához vezettek, valamint a kábítószerrel kapcsolatos beavatkozásról szóló törvényerejű rendelet folyamatos megismétlésének eseményeiből.
Éppen ez a régóta húzódó ügy (a törvényerejű rendelet, mint ismeretes, első változata '93 januárjából származik, és már húsz megismétlésnél tartunk) mutatja, hogy az e rendeletben foglalt kérdések különösen súlyosak és fontosak. Amellett, hogy meghatározza a kábítószer-függők érdekében működő köz- és magánszereplők finanszírozásának módját (évente mintegy 200 milliárd), megjelöli azt az úgymond humanista célt is, amelyet ezekkel a finanszírozásokkal követni kell. Ennek következtében az országos kábítószer-ellenes alap az a konkrét és hatékony eszköz, amelyen keresztül Olaszországban a kábítószer-politikát folytatják. Évek óta folyó vita ez, lényegében két ellentétes filozófia körül: megszabadítani a kábítószertől, vagy liberalizálni a kábítószereket.
Az első országos kábítószer-konferencia, amelyet '93 júniusában Palermóban tartottak, elindította az ártalomcsökkentő politikát, abból kiindulva, hogy a kábítószer-függő viselkedése nagy személyes és társadalmi kockázattal jár, mivel ki van téve a HIV-fertőzés és a hepatitisz elkapása és terjesztése veszélyének. E kockázatok fő okai a fecskendők közös használata és a védekezés nélküli szexuális kapcsolatok.
Az ártalomcsökkentés így járványügyi és egészségügyi szempontból a beavatkozás egy módjává válik, fecskendők, óvszerek és más ebben segítő egészségügyi eszközök biztosításával. A túladagolás okozta halál kockázatával szemben pedig helyettesítő gyógyszerekhez folyamodnak, mint a metadon vagy mások.
Nem minden kábítószer-függőnek van azonban kedve kilépni ebből a függőségi helyzetből, és akkor az ártalomcsökkentés az alkalmazott szerek hallgatólagos inflációját idézheti elő, vagy egy abszurd megfogalmazás szerint a kábítószer-függő ember túlélését lehetővé tevő egyetlen lehetséges szolidaritásnak tekinthetik. És így, ahelyett hogy a helyettesítő gyógyszerek hatásait elemeznék, és alternatív utakat találnának, a tömegmédia gyanús elfogultságával az úgynevezett "könnyű" drogok legalizálása felé mozdulnak.
Az igazi kockázat tehát az, hogy az ártalomcsökkentés ahelyett, hogy a kábítószer-függőség terén folytatott köz- és magánbeavatkozás teljesen maradványszerű része volna, magává a kábítószer-függőség politikájává válik. Ez olyan perverz mechanizmust indítana el, amely ahelyett, hogy a kábítószer-függőket a kábítószer elhagyásának útjára vezetné, függőségükben támogatná őket, anélkül hogy garantálná azt az eredményt, hogy megóvja őket az AIDS-től és a túladagolástól. A pszichológia legmodernebb iskolái szerint ugyanis, mind az analitikus, mind a kapcsolati, valamint a pszichiátria szerint a fecskendő továbbadásának rituáléja vagy a védekezés nélküli szexuális kapcsolat nem teljes mértékben az egészségügyi eszközök hiányának tudható be, hanem a személyiség azon strukturális problémáinak, amelyek a kábítószer-függő emberek hátterét adják.
Kétségtelen, hogy az úgynevezett ártalomcsökkentő stratégiák a kábítószer-függőségről szóló vita jelentős részét foglalják el, valószínűleg azért, mert még tisztáznunk kell a tartalmukat. Továbbra is fennáll ugyanis egy kétértelműség, amelynek alapján ártalomcsökkentésen a beavatkozások olyan skálája érthető, amely a többnyire kiosztásra szánt fecskendőkkel és óvszerekkel felszerelt, az úgynevezett veszélyeztetett zónákba behatoló lakóautótól a kábítószerek közintézményekben történő ellenőrzött kiosztásáig terjed, ahogyan azt a CORA által kidolgozott törvényjavaslat előirányozza.
Milyen ártalomcsökkentés tehát? A különbségtétel nem közömbös, mert egyrészt olyan beavatkozásokat lehet felvázolni, amelyek mindenképpen a kábítószer-függő ember támogatását célozzák, annak érdekében, hogy önrendelkezése révén kilépjen ebből a függőségi helyzetből. Ez — amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik — a jelenlegi kormánytöbbség ihletése. Az Olajfa programjának 78. tézisében ugyanis, amelyet egyebek között én is aláírtam, ezt olvasom: "Az ártalomcsökkentés azt jelenti, hogy támogatjuk azt, aki a peremen él, hogy megpróbáljuk nem megszilárdítani ezt a helyzetet, hanem éppen ellenkezőleg, lehetővé tenni annak meghaladását". Másrészt viszont az ártalomcsökkentés egy másik távlat szerint is értelmezhető, megnyitva az utat egy antiprohibicionista és libertárius szemlélet felé, amely e felfogás igazi végső célja, s amely szerint az ártalomcsökkentő politikák előmozdítása csupán egy állomás volna a kábítószerek liberalizálásának célja felé.
Kényes kérdés ez, egy olyan vita kiindulópontja, amely előítéletek és ideológiai örökségek nélküli elmélyítést érdemel. A törvényerejű rendelet jelenlegi megfogalmazásában e megfontolások alapján olyan projektek finanszírozhatóságát is előirányozzák, amelyek a területen olyan kísérleti megelőzési és rehabilitációs szolgáltatásokat indítanak, amelyek az ártalomcsökkentést célozzák, különös tekintettel az alacsony küszöbű befogadóközpontokra és az utcai egységekre. Ezek az ártalomcsökkentő projektek nem irányozhatják elő kábítószerek vagy helyettesítő gyógyszerek adagolását, a metadon kivételével.
De szükség van-e az ártalomcsökkentés e sajátos előírásának bevezetésére? Különbséget akarnak-e tenni az ártalomcsökkentő projektek és a megelőzési és rehabilitációs projektek között? A fecskendők, óvszerek és más egészségügyi eszközök beszerzése (amelyet az ártalomcsökkentő projektek előirányoznak) az országos kábítószer-ellenes alap pénzéből nem duplikálja vagy nem helyettesíti-e a beavatkozás más, kifejezetten egészségügyi típusait (lásd az AIDS-re vonatkozó szabályozást)? Nem az-e a következmény, hogy a kábítószer-ellenes alap forrásait elvonják eredeti, valódi rendeltetésüktől, talán a gyógyszergyárak áldásával, amelyek nyilvánvalóan ebbe az irányba nyomulnak? A kifejezett előírás elhagyása lehetővé tenné, hogy az ártalomcsökkentő beavatkozásokat a megelőzési és rehabilitációs stratégiákon belül maradványszerűként és nem kimerítőként alkalmazzák.
Ebben a távlatban nincsenek biztató jelek. A benyújtott módosító javaslatok között vannak olyanok, amelyek az ártalomcsökkentés alkalmazásának kiszélesítésére és elterjesztésére irányulnak, egészen a kábítószer-adagolás tilalmának eltörléséig, és ez úgy tűnik számomra, nagyjából az az olvasati kulcs, amely aztán e szemlélet szerint a kábítószerek legalizálására irányuló javaslat legitimálásához vezethet.
Azt mondtam, hogy a jövő februárra tervezett második országos kábítószer-konferencia értékes alkalom, olyan esemény, amelynek az eszmecsere valóban nyitott pillanatát kell jelentenie. A hasis és származékainak fogyasztása annak a bódulatkultúrának a része, amely a hasison kívül veszélyes módon amfetaminokat, savakat, ecstasyt és alkoholt is magában foglal. Túl sok, napról napra egyre több fiatal számára az új drogok a szórakozás, a ragyogás, a divatosság, a hétköznapokból való menekülés szinte normális eszközévé váltak.
Szembenállnak egymással a nem és az igen hívei. Megpróbálom összefoglalni a pályán lévő erők e megoszlását: aki a legalizálás minden formáját ellenzi, azt állítja, hogy mindig a füvezéssel kezdődik, aztán át lehet térni a kemény drogokra; azt állítja, hogy a legalizálás az állam erkölcsi meghátrálása volna, a megadás nyilatkozata, amely az ellenőrzési és gyógyító beavatkozások visszaszorítását is előidézné. A hasisfogyasztás mértéktelenül nőne, mert a legalizálást az anyag használatára adott engedélyként értelmeznék, és valószínűleg megnyílna az út más drogokkal kapcsolatos további engedmények felé. Ezzel szemben aki támogatja — az imént is hallottuk —, azt állítja, hogy a piac és az illegális fogyasztás gyakorlatilag már legalizált, mert minden nap, minden órában bárki, aki meg akarja venni, megtalálja ezeket az anyagokat. Azt mondja, a fiatalok körében rendkívül elterjedt, mindenki számára hozzáférhető, a kiskorúak számára is, és gyakran ellenőrizetlen keverék (van, aki mocsokról beszél). A legalizálás kiütné a fegyvert az alvilág kezéből, amely a prohibícióból él, és elválasztaná a hasis árusítási helyeit a kemény drogok piacától, amelyek ma egybeesnek és együtt élnek.
Kinek használ, ha ebben a szembenállásban megosztjuk magunkat? Az igen és a nem melletti érvekről szóló vita esztelen, ha legalább egy első pontban nem értünk egyet: a hasisfogyasztás árt a serdülőknek és a fiataloknak, és használatának elősegítése bűnös dolog. Aztán egy második pont: mielőtt a legalizálásra gondolnánk, mindenkinek, saját felelőssége szerint, vállalnia kell azt a nagy nevelési feladatot, hogy harcoljon a bódulatkultúra ellen. Erről beszélt Galli Della Loggia a "Corriere della Sera" néhány nappal ezelőtti vezércikkében, kiemelve annak a jelenlegi kulturális pillanatnak a korlátait, amelyet különösen Olaszországban, de általánosabban nyugati világunkban élünk, és azt, hogy vissza kell szerezni egy közös etikát, hogy alapot adjunk polgári együttélésünknek.
E bódulatkultúra elleni harcon nem rendőri beavatkozásokat vagy a legdurvább prohibicionizmus más megnyilvánulását értjük; a közrendet érintő beavatkozások bizonyosan szükségesek, és azokat már a hatályos törvények is előírják, amelyeket adott esetben ebből a szempontból javítani kell, jól tudva, hová lehet célozni. Inkább a családra, az iskolára, a területre irányuló pozitív cselekvéseket értünk, fiataljaink fejlődésének javára. Aki ma magabiztosságot fitogtat ebben a kérdésben, az vagy ostoba, vagy naiv, vagy bűnrészes. Ki áll a legalizálás kapkodó hívei mögött? Éppen ezekben a napokban olvastunk a sajtóban Soros Györgyről, a nemzetközi pénzvilág egyik rohamléptű pénzemberéről, akiről a sajtó gyakran olyan személyiségként beszél, aki a pénzügyi tranzakciók egy bizonyos felfogását testesíti meg világunkban; ő az a pénzember, akinek '93-ban az olasz líra és a font sterling elleni spekulációt tulajdonítják, több ezer milliárdos becsült nyereséggel. Nos, tudjuk, hogy ő az egyik fő finanszírozója azoknak a népszavazásoknak, amelyeket Alabamában és Kaliforniában tartottak a kábítószerek liberalizálásáról, árusításáról, kereskedelméről. Tudjuk, hogy kutatóközpontokat finanszíroz Európában; konkrétan egyet Zürich városában, amelyre az olasz antiprohibicionisták hivatkoznak. Úgy tűnik, e kezdeményezés mögött nem éppen épületes célok húzódnak, amelyek arra irányulnak, hogy megteremtsék a bűncselekményekből származó pénz tisztább módon történő tisztára mosásának feltételeit, tudva, hogy ez a piac rendkívül gyorsan bővülő piac, amely mértéktelen hasznot tesz lehetővé.
Akkor tehát más kérdéseket kell feltennünk magunknak. Azt kell megkérdeznünk, mi a leghasznosabb fiataljaink számára; mit lehet reálisan és sürgősen tenni ilyen körülmények között. A Polgármester (sajnálom, hogy ma nincs jelen), egy városi sajtóban megjelent levélből kiindulva, amely városunk túladagolásos haláleseteinek sorozatával foglalkozott, gondolatmenetét a fiatalok rossz közérzetének tágabb témájára terjesztette ki. Nincsenek biztos válaszok, nem használ, ha megosztjuk magunkat és szembeállunk egymással: többet kell párbeszédet folytatni, nagy figyelemmel és nagy hozzáértéssel, megkérdezve a közösségek munkatársait, a közszolgálatok munkatársait, milyen hatással szembesülnek e problémákkal kapcsolatban, és valóban igaz-e, hogy a legalizálás útja vagy az ellenőrzött adagolás kísérleti alkalmazásának útja — amelyről már bőséges szakirodalom létezik a külföldön végzett, nem éppen pozitív eredményekkel járó kísérletekről — valóban az az út, amely megfelel ennek az igénynek.
Egy ponttal szeretném zárni: amikor ezekről a témákról beszélünk, és a beszédet kiterjesztjük a fiatalok rossz közérzetének tágabb problémájára, korunk egy alattomos gondolkodásmódja kúszik be, amely a rossz közérzetet általában, és különösen a fiatalok rossz közérzetét elkerülhetetlennek tekinti, és ezért arról van szó, hogy megtaláljuk a módját legitimálásának, átláthatóvá tételének, annak mindenki előtti világossá tételének, hogy a népességnek van egy szelete, amely bizonyos feltételek, bizonyos helyzetek miatt sodródásra van ítélve; és ezért ezeknek gettókat javasolnak; és ezért ezeknek karámokat javasolnak, amelyekbe bezárhatják — azok nagyobb biztonságára is, akik magukat nem veszélyeztetett helyzetben lévőnek tartják — azokat, akik aztán a kallódók, a kétségbeesettek, akik aztán e társadalom roncsaivá válnak.
Úgy vélem, a politika mai feladata az, hogy vállalja ezeknek a helyzeteknek a terhét. Azt mondják, a politika feladata az, hogy azzal a problémával foglalkozzon, hogyan élünk, és nem azzal, miért élünk, de ma a politika válságban van, mert az, hogyan élünk, attól függ, miért élünk. Ez a kultúra, amelyet a szociológusok "bódulatkultúrának" neveznek, teljes összhangban van azzal a képtelenséggel, hogy áldozatvállalásra neveljünk, ami aztán a felelősségvállalás képtelensége, a főszereplővé válás képtelensége.
Úgy vélem, hogy ma a politika feladata ebben az értelemben — e vita folytatása, amely remélem, nem szorítkozik a ma esti szavazásokra, hanem képes szélesebb eszmecserét nyitni e város ifjúságpolitikájának témáiról, arról, hogy ennek a városvezetésnek és ennek a Közgyűlésnek az új rendezési terv vitájával összefüggésben is foglalkoznia kell azzal a problémával, hogy kijelölje azokat a tereket és létesítményeket is, amelyekben a fiataloknak életlehetőségeket, szórakozási lehetőségeket, szabadidejük eltöltésére szolgáló lehetőségeket kínál —, ennek a politikának — mondtam — ebben az értelemben ismét a Városi Közgyűlés és e város főszereplőjévé kell válnia."

Claudio Basso

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Umberto Testori (A.N.)


"Elnök úr, Rossetti tanácsnok úr, az előttem szóló kollégákhoz hasonlóan sajnálom, hogy a Polgármester nincs jelen, mert szerintem éppen őt illette volna az utolsó szó ebben a vitában. Sajnálom azt is, hogy a vita szinte összecsapott volt, mert egy ilyen nagy érdeklődésre számot tartó problémának több időt és mindenekelőtt több lehetőséget kellett volna kapnia a Városi Közgyűlés valamennyi képviselője részéről a felszólalásra.
Elmondom, hogy az előttem szóló kollégák közül különösen Quaglia kollégát követtem, mert lévén a túloldalon — nem mondjuk, hogy a barikád, hanem a tételek túloldalán —, ő érdekelt leginkább, hogy lássam, milyen meggyőzési lehetőségei vannak a többi kollégával és különösen velem személyesen szemben. Mindenesetre a többiek felszólalásait is követtem, és elmondom, hogy egy ilyen esetben úgy vélem, nem annyira politikai csoportoknak vagy politikai gondolkodásmódoknak kell szembenállniuk, hanem tudatos embereknek, akik tudják, hogy nemzeti és városi történelmünk egy sötét korszakán megyünk keresztül, és mindenekelőtt, hogy az egyik legnehezebb problémával nézünk szembe, nem annyira megvitatni, mint inkább megoldani.
Quaglia kolléga, akit igyekeztem a lehető legjobban meghallgatni, hogy lássam, meg tud-e győzni legalább részben (és elmondom, hogy részben ez szinte sikerült is neki), amikor rosszhiszeműségről vagy hozzá nem értésről beszél, ebben, ahogyan Köztársaságunk elnöke mondaná, én nem vagyok partner, mert úgy vélem, hogy a legkevésbé sem vagyok rosszhiszemű, ami pedig a hozzá nem értést illeti, lévén gyógyszerész, aki sajnos egy bizonyos környéken dolgozik, egyáltalán nincs belőle; bárcsak volna! Amikor Quaglia képviselő könnyű drogról és kemény drogról beszél nekem, tökéletesen egyetértek vele, hogy két határozottan különböző dologról van szó: az egyikbe szinte azonnal belehal az ember, a másikhoz, hála Istennek, kicsit több idő kell. Abban, hogy szabad kereskedelem volna (különösen a heroinról beszélünk), nem értek egyet. Gyakorlatilag szabad, ez talán igen, de elméletben nem, mert vannak még törvények, amelyeknek rendkívül szigorúaknak kellene lenniük, és amelyeket sajnos csak bizonyos mértékig érvényesítenek. Abban, hogy virágzó, tökéletesen egyetértünk. Úgy gondolom, senkinek — a legnagyobb iparosoktól a legalacsonyabb rangú munkásokig — nincsenek ilyen gazdasági lehetőségei.
Amikor aztán legalizálásról vagy liberalizálásról beszélnek nekem, nem nagyon értem a nagy különbséget; a liberalizálás talán azt jelenti, hogy "ész nélkül" adni, a legalizálás pedig, hogy egy kicsit adni belőle, de nem az egészet? Persze, ebben van bizonyos különbség, de mégsincs különbség, mert a legalizálás azt mondja a fiataloknak: "Nézd, megteheted, mert legális", ahogyan sajnos mi is fiatalon bementünk megvenni az első doboz cigarettát, aztán folytattuk. A spekuláció sajnos — tudjuk — óriási, és ebben, kedves Quaglia és kedves genovai városi képviselőtársak, erős kétségeim vannak, hogy bármit is tenni lehet, mert a spekuláció olyan magas szinten zajlik, hogy mindenkit megvásárol, így vagy úgy mindent megtesz, hogy elvegye mind a prohibicionisták, mind az antiprohibicionisták jó szándékát.
Egy másik dolog, amelyet alapvetőnek tartok, a kemény drogok és a könnyű drogok kérdése. Nos, ha köztudott, hogy a keményről igen nehezen tér vissza az ember a könnyűre, úgy tűnik viszont, tudományosan megállapított, hogy a könnyűről eljut a keményre. Szerintem a probléma a nevelés, amelyet nemcsak a családoknak, hanem a közvélemény minden erkölcsi vagy nem erkölcsi intézményének is alkalmaznia kell. Felesleges továbblépni anélkül, hogy megtanítanánk a fiataloknak, hogy bizonyos dolgok — legálisak vagy nem legálisak, engedélyezettek vagy nem engedélyezettek — ártanak és károsak. Másrészt a nevelést már a televízióban tanulják: amikor gyerekeink, még egészen kicsik is, csúnya szavakkal jönnek, és te megpróbálsz adni nekik két nyaklevest, hogy megmondd nekik, "ilyeneket nem mondunk", azt válaszolják: "De hát a televízióban mondták!", és tudjuk, hogy ez igaz, ezért a mi szempontunkból mindenekelőtt a nevelésnek kell arra szolgálnia, hogy fiataljaink fejébe — akik hála Istennek nem ostobák — beleverjük, hogy bizonyos dolgokat nem azért nem teszünk, mert tilosak, hanem mert ártanak az egészségnek.
Egy előttem szóló kolléga azt mondta, hogy az Alkotmányban van egy cikk, amely az egészségről szól. Nos, nem tűnik túl logikusnak számomra, ha nem védjük fiataljaink egy bizonyos részét, valamit tenni a polgárok egészségének védelmében. Valamit tenni kell, hogy mindenekelőtt a rehabilitációból lehessen kiindulni; vagyis a mi problémánk nem annyira az, hogy megpróbáljuk legalizálni azokat, akik be akarnak lépni ebbe a borzalmas alagútba, hanem az, hogy tegyünk valamit, hogy kihozzuk azokat, akik sajnos, gyakran nem a saját hibájukból, beléptek ebbe az alagútba, hogy kihozzuk őket és családjukat ebből az óriási drámából, hogy lehetővé tegyük, hogy holnap legyen valami, ami azt mondhatja fiataljainknak: "Más mondanivalótok, más tennivalótok is van". Ahogy Basso kolléga nagyon jól elmondta, a fiatalok valószínűleg azért mennek be a kábítószer alagútjába, mert nem találnak mást, mert az állam nem tud nekik mást adni, mert nem képes valamit adni, hogy ezek a fiatalok más kiutakat, más lehetőségeket találjanak, és ez igaz; de ez a beszéd nagyon-nagyon messzire vezetne, mert már nem tőlünk, egyénektől függ, már nem Genova városi közgyűlésétől függ, hanem az államtól vagy attól, aki helyette eljár.
Befejezésül úgy vélem, nincs olyan különleges helyzet, amely az egészet megmentené a könnyű drogok legalizálásával vagy liberalizálásával, annál is inkább, mert aztán a könnyű drogokról át kellene térni a keményekre, és ezen a ponton teljes tragédia volna."

Umberto Testori

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Maria Grazia Gaggero (Zöldek)


"Én is szívesen folytattam volna ezt a vitát a betegség miatt távol lévő Polgármester jelenlétében, annál is inkább, mert ez a vita azután zajlik, hogy ő egy nagyon szép és tekintélyes felszólalást tartott a Városi Közgyűlésben. Visszatérve a vitához, helyénvalónak tűnne felmérni azt az összefüggést, amelyben zajlik. A túladagolás okozta halálesetek száma nő, egy a háromhoz arányban a kábítószer okozta és az AIDS okozta halálesetek között. Tény, hogy az elnyomó politika kudarcot vallott; úgy tűnik, ez az egész társadalom részéről kötelező tudomásulvétel. Az úgynevezett "könnyű drogok" illegális árusítása gyakorlatilag szoros kapcsolatba hozza a fiatalokat a díleri világgal; sőt gyakran ténylegesen magukat is dílerekké teszi. Ez a szakasz tekintélyes szakértők véleménye szerint az egyetlen kockázati pont a könnyű drogokról a kemények felé való átmenetben; a fiatalok ugyanis ténylegesen éppen az indiai kender és a hasis árusításán keresztül tanulnak meg közeledni a díleri világhoz.
Szóvá kell tenni azt is, hogy a többi drognál sokkal veszélyesebb vegyi anyagok forgalma is nő. Nemrég egy nagyon szép levél jelent meg a sajtóban, amelynek szerzője Don Gallo, és amelyben azt mondja, hogy a fiatalok különleges fogyasztók, akik elszenvedik és fogyasztják a divatokat; úgy tűnik számomra, ez olyan tény, amelynek gondolkodásra kell késztetnie bennünket, és arra kell vezetnie, hogy két, párhuzamosan és nem egymással szemben követendő stratégiát jelöljünk ki: elismerni az ártalomcsökkentő stratégia megalapozottságát, és a könnyű drogok legalizálását azzal a céllal, hogy elválasszuk a kemény drogok illegális piacának körforgását azokétól az anyagokétól, amelyeket "nem drogoknak" neveztek.
A legalizálás nem liberalizálást jelent, hanem a könnyű drogok ellenőrzött kereskedelmét, olyannyira, hogy a parlamentben fekvő törvényjavaslatok meghatározzák azt a minimális életkort, amelytől a könnyű drogok eladhatók: tizenhat évesnél fiatalabbaknak nem lehetne eladni őket, és szankciókat állapítanak meg azokra, akik megszegik ezeket a rendelkezéseket.
Meg kellene haladni az intolerancia kultúráját, a kábítószer-függőre úgy kellene tekinteni, mint akinek segítségre van szüksége, és nem mint bűnözőre, és meg kellene találni minden lehetséges utat ahhoz, hogy a kábítószer-függők életminőségét a lehető legelfogadhatóbbá és legélhetőbbé tegyük, és segítsünk nekik, ha kívánják, kilépni a kábítószer spiráljából. Le kell rombolni azt a szégyenletes felfogást — amely az imént ebben a teremben is elhangzott —, hogy aki szúr, annak nincs kedve dolgozni, mintha a munka világa csak az úgynevezett normálisok számára volna délibáb.
Ez a vita akkor zajlik, amikor a nagy olasz városok vezetői a prohibicionista politikák meghaladásán gondolkodnak. Az indiai kender származékainak legalizálása a hatodik nemzetközi ártalomcsökkentési konferencia vitájának tárgya volt, amelyet '95. március 26. és 30. között tartottak Firenzében. Hasonló megfontolást vizsgált a kábítószer-fórum országos közgyűlése is, az ártalomcsökkentő politikák terén ezekben az években tett kezdeményezések alapján is.
A '90-es évek során nem kevés előrelépés történt az olasz társadalomban és a közvélemény berendezkedéseiben folytatott vita révén. A 162. sz. törvény büntetőjogi rendelkezéseit hatályon kívül helyező népszavazás '93-as sikerével a büntetésellenes küzdelem eddigi legnagyobb eredményét érte el, anélkül azonban, hogy a parlament képes lett volna e szavazásnak megfelelő jogalkotási megoldásokat kidolgozni. A népszavazás eredménye, amely részben módosította a kábítószerekről szóló 162. sz. törvényt, megmutatta, hogy az e szöveget ihlető elnyomó választást országunk polgárai nagyrészt elutasították. A prohibicionista és büntető megközelítésnek át kell adnia a helyét a kábítószer-fogyasztással összefüggő problémák pragmatikusabb szemléletének.
Maga a '93 júniusában Palermóban tartott országos kábítószer-konferencia is pontos jelzéseket adott a kérdés körüli ideológiai összecsapás mérséklésére, az ártalomcsökkentő megközelítést előnyben részesítve. A kulturális vitában, országunkban és az egész világon, már néhány éve egyre markánsabban jelennek meg a kábítószerek és az AIDS terén az ártalomcsökkentés elképzelései mint hasznos stratégia. Ezek a problémák a közhatalom beavatkozásával kezelhetők és irányíthatók; kötelező ugyanis foglalkozni a kábítószert fogyasztó polgárok egészségének problémájával, olyan megelőző stratégiák révén, amelyek csökkentik az e fogyasztással járó ártalmat.
Azok a törvényjavaslatok, amelyeket ezekben az években a kábítószer-fórumhoz tartozó parlamenti képviselők nyújtottak be, öt kérdéssel foglalkoznak: a kábítószer-fogyasztással szembeni szankciórendszer meghaladásával, a kábítószer-fogyasztásnak leginkább kitett személyek rossz közérzetének megelőzésével, a kábítószerek adagolásának korlátozott és ellenőrzött kísérleti alkalmazásával, a kábítószer-függőség terén működő struktúrák reformjával. A fórum által megjelölt ötödik prioritás a könnyű drogok legalizálását irányozza elő, azzal a céllal, hogy elválassza a kemény drogok piacának körforgását azokétól az anyagokétól, amelyeket "nem drogoknak" neveznek.
Ez a projekt egy általánosabb keretben mozog, amely az alkoholos italok és a pszichotróp gyógyszerek forgalmazásának szigorúbb szabályozására irányul, hogy megelőzze a fogyasztással való visszaéléseket, és pontos korlátot szabjon az illegális piacnak. Ahogy korábban mondtam ugyanis, az ártalomcsökkentő politikák nem korlátozódhatnak arra, hogy a kemény drogok fogyasztásának hatásaira avatkozzanak be, hanem hozzá kell járulniuk éppen annak a körforgásnak, annak a láncnak a szétszakításához is, amely az úgynevezett könnyű drogok használatát az illegális árusítás és így a dílerek világához köti."

Maria Grazia Gaggero

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Enrico Serra (San Giorgio csoport)


"Már többször megvitattuk, ebben a teremben is, a kábítószer problémáját napirendi javaslatok kérése, bűncselekmények és sok elv kapcsán. Orvosként nem esne nehezemre itt járványügyi, klinikai vagy toxikológiai jellegű előadást tartani, mert a dokumentáció rendkívül bőséges, és már önmagában elég ok volna arra, hogy befolyásolja a gondolkodást, sőt hogy tájékoztassa a kollégákat arról, mennyire veszélyes éppen a kábítószerek használata. És úgy gondolom, ezeket az érveket kellene mindenekelőtt a megelőzés szintjén az iskolákba és a tájékoztatásba vinni, amelyek az egyetlen eszközt jelentik.
De egy másik megfontolást szeretnék tenni, egy olyat, amely nagyon leegyszerűsítőnek tűnhet, de további hozzájárulás is lehet azokhoz a meglehetősen kimerítő előadásokhoz, amelyeket kollégáim már megtartottak. A Lista Pannella frakció kollégájának arra is szeretnék emlékeztetni, hogy talán nem volt túl korrekt egy gyógyszer nevét megemlíteni, talán jobb lett volna egyszerűen a "pszichotróp gyógyszerek" kifejezést vagy egy kémiai képletet említeni, nem egy kereskedelmi nevet (reméljük, nem kap valamilyen feljelentést); mindenesetre megértem jóhiszeműségét, még ha úgy vélem is, hogy tévedett. Ahogyan azt sem keverheti össze, hogy "büntetni a halált" az öngyilkosság minden eszközének legalizálásával, főleg, ha ez az eszköz az egyén számára jutalmazó, tehát két egészen különböző problémáról van szó.
De egy ilyen egyszerű, de talán könnyen érthető politikai megfontolásból egy kissé eltérő elmélkedésre szeretnék áttérni: a kábítószer jelensége nem véletlenszerű. Milyen társadalmat hoztunk létre? A kábítószer jelensége nem elszigetelt eseményként vagy "albo lapillo"-ként (sőt, talán inkább "nigro lapillo"-ként) születik, hanem a szokások, a kultúra, a társadalom egy történelmi pillanatának összefüggésébe kell helyezni. Mondok egy példát, amelyről valamennyit beszéltem az iskolákban, és talán ezért tűnhet ez az ügy kissé leegyszerűsítőnek: a történelemben a politikai, gazdasági, katonai hatalom birtokosainak problémája mindig az volt, hogy a polgárok, az alattvalók, a tömegek ellenőrzésének és kizsákmányolásának célját kövessék. Egykor az emberből szinte kizárólag az izomerőt, a munkaerőt használták, és olyan kényszerítő eszközöket alkalmaztak, mint a láncok, a kényszermunkahelyek és így tovább. Ma, a kultúra elterjedésével, a tankötelezettséggel, az ember erejét helyettesítő gépekkel nem az történik-e, hogy az ember befolyásolásának egy másik eszköze fejlődik ki, az izmok helyett az agyra irányulva? Akkor aki a hatalmat akarja, az ember elméjére rakja a láncokat, a béklyókat.
Valóban, egy ilyen nagyon egyszerű, elemi áttekintésben az információ manipulálásával kezdték, a manipulált információ terjesztésével, például a hízelgő és hamis szükségleteket teremtő jutalmazó reklámmal, a hedonizmussal, a fogyasztói szemlélettel, amelyek viszont új elégedetlenségeket, új boldogtalanságokat teremtenek, ha nem érjük el azt a státuszszimbólumot, vagy nem birtokoljuk azokat az oly jól bemutatott tárgyakat. Ugyanaz a technika, ugyanazok a tömegtájékoztatási eszközök gyakorolják a politikai, ideológiai befolyásolást; ténylegesen hamis demokrácia vagy korlátozott demokrácia helyzetei jönnek létre.
Ma ebben a teremben tehát a befolyásolás fejlettebb szintjével foglalkozunk mindazokhoz képest, amelyeket ilyen röviden kifejtettünk, a legerősebb és legveszélyesebb eszközzel, amely az általa okozott károsodásokat szinte mindig visszafordíthatatlanná teszi; egy halálos vegyi fegyverrel foglalkozunk, amely közvetlen, szándékos, önsorsrontó hatással bír. A szabad drogok, akár könnyűek, akár keményebbek, "zombik" társadalmát hozzák létre, akik véglegesen vagy szinte visszafordíthatatlanul elveszítik a jogot ahhoz a legdrágább javhoz, amellyel az ember egy valóban nyitott és szabad társadalomban rendelkezik, azok számára, akik képesek, ügyesek, és megőrzik a kritikai értelem tisztaságát, a belátás és az akarat képességét, és nem vetik alá magukat a vegyi függőségnek, egy nem létező, álomszerű vagy előidézett valóság általi elhomályosulásnak.
Az ember a drogok felszabadításával és azok elkerülhetetlen, a mainál nagyobb elterjedésével elveszítené a szabad akarathoz, a gondolkodáshoz és az egyéni etikához való jogát; azoknak kedveznénk, akik a társadalmat és az embert ellenőrizni akarják, hogy új rabszolgákat teremtsenek, mégpedig örökre. Fokozni kell a megelőzést; a kultúra elterjedésének, a tankötelezettségnek korában élünk, és éppen az iskolák, a családok szintjén meg kell értetni annak a kockázatnak a valóságát, amelyet ez a társadalom jelent.
A kockázat tudatosítása a legfontosabb dolog. Példás büntetéseket kell kiszabni azokra, akik a kábítószert kihasználják, és mindenekelőtt fokozni és kiterjeszteni kell a közösségek tevékenységét, még ha hiányzik is még egy tudományos jelentés, egy tanulmányi projekt az eredmények, a módszertanok és mindenekelőtt a terápiás cselekvési protokollok valóban tudományos jellegű értékelésére, és amikor azt mondom, terápiás, nem gyógyszeres értelemben gondolom, hanem e szó legtágabb értelmében, természetesen pszichológiai és befolyásolási értelemben is. De tudjuk, hogy a tudomány nemcsak a matematikára, a fizikára és a kémiára terjed ki; a tudomány a társadalmi kérdésekre is kiterjed, tehát a társadalmi is tudomány, következésképpen olyan protokollokról akartam beszélni, amelyeknek a társadalom minden vonatkozására ki kell terjedniük, mert nyilvánvalóan nem egy szerv terápiájáról van szó.
A felsőbb szerv, az agy, az emberi tevékenységek egész skálájára kiterjed, ezért a problémát 360 fokban kell kezelni mindarra kiterjedően, ami az ember szakértelmét jelenti a társadalmán belül is. Csak ezzel az eszközzel lehet igazán megoldani ezt a problémát, amely bizonyosan nem véletlenül születik, hanem azok idézik elő, akik a gazdasági és politikai hatalmat is birtokolni akarják."

Enrico Serra

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Mario Tullo (P.D.S.)


"Elnök úr, képviselők, ezt a témát néhány indítvány alapján tárgyaljuk, amelyek közül az első az Antiprohibicionista Frakcióé; igyekszem felszólalásomat ezekre a megfontolásokra korlátozni, anélkül hogy általános vitát folytatnék a kábítószer-függőség kérdéséről, amelynek tágabb vitába kellene bevonnia bennünket.
Ezt a témát nagy tisztelettel tárgyaljuk aziránt, ami e modern társadalom drámája, mindenekelőtt a kábítószer-függők és családjaik drámája, egy olyan dráma, amely városunkban nemrég is a heroin áldozatainak számának növekedését hozta, egy olyan dráma, amelynek egészségügyi vonatkozásai vannak, egy olyan dráma, amelynek társadalmi dimenziója van.
Van továbbá a politika problémája, vagyis hogy a pártok hogyan vitáznak erről a témáról. Ma úgy tűnik, divatban van egyfajta vita a prohibicionista és az antiprohibicionista álláspontok között. Nos, ha ezt a vitát mindkét oldalról ideológiai jellegű érvek torzítják, az engem nem lelkesít, nem lelkesíti a PDS-t, és nem lelkesíti azokat a politikai erőket, amelyek komolyan akarnak foglalkozni a kábítószer-függőség és a kábítószer-használat problémájával.
Úgy vélem — és ebben a teremben nagyon rossz képet adtunk azoknak az embereknek, akik eljöttek ide meghallgatni bennünket —, hogy a kábítószer-függőség és a kábítószer kérdését nem az alapján kell kezelni, ki kiabál hangosabban. Sajnos a kiabálás, a mi kiabálásunk, nem állítja meg a kábítószert, és nem állítja meg a kábítószer iránti keresletet. És ez a verseny, hogy ki kiabál hangosabban a kábítószer ellen, nem lelkesít bennünket.
Gondolom, a kábítószer ellen mindannyian vagyunk; valóban szeretnék találni egy embert, aki azt állítja, hogy mellette van. A probléma ma nem az, ki kiabál hangosabban a kábítószer vagy a kábítószerek ellen, hanem az, hogy komolyan megvitassuk egymás között, melyek volnának a kábítószer visszaszorításának legjobb és leghatékonyabb stratégiái és eszközei.
A probléma nem a kulturális éberség lankadása, a probléma annak megértése, hogy mindeddig az országunkban alkalmazott politikák, törvények nem hozták meg az általunk remélt eredményeket. Volt egy első jelentős törvény, a 685. sz., amelyet országunkban nagyrészt nem alkalmaztak, de egy ponton megpróbáltak kormányt fordítani, a kábítószer-fogyasztás bűncselekményének büntetése felé hajlani, hogy megpróbálják megfékezni ezt a jelenséget. És sajnos azok között voltam, akik harcoltak e törvény ellen; valóban szerettem volna, ha a többieknek lett volna igazuk, és varázsütésre nem lettek volna többé heroin okozta halálesetek, és kevesebb fiatal kezdene drogozni, akár könnyű, akár kemény drogokkal.
Csökkenés viszont nem volt, sőt egyes kutatók szerint növekedés is volt, de ebben az esetben sem akarom kihasználni az adatokat és a számokat. Emlékszem, hogy Bettino Craxi, amikor Minisztertanács elnöke volt, egy év végi újévi üzenetében a kábítószer okozta halálesetek csökkenésének ezt az elemét a kormány pozitív elemeként említette. Bárcsak így lett volna! Ez egyike volna azon kevés dolgoknak, amelyekben egyetértettem volna Craxival. A probléma az, hogy ezt a jelenséget nem lehet csak a halálesetekkel és az áldozatok számával mérni, hanem a potenciális áldozatokkal és a könnyű és kemény drogok potenciális fogyasztóival.
Nos, úgy vélem, a mi problémánk az, hogy kevesebbet kiabáljunk, és mindenekelőtt próbáljunk tenni valamit. Nos, mivel korábban voltak emberek, akik idejöttek, hogy megpróbálják elmagyarázni az érveiket, el akarom-e magyarázni, mit teszünk mi időnként, amikor a kábítószerről vitatkozunk? Mi ebben a teremben például dokumentumokat szavazunk meg a SERT-ek, vagyis azon szolgálatok megnyitásáról, amelyeknek, ahogy a törvények előírják, segíteniük kell a kábítószer-függőket. Más frakciók e szolgálatok ellen szavaznak. Mert nem jók, mivel közel vannak az iskolákhoz, és mivel zavarhatják a kereskedőket. Azok az emberek, akik ezt mondják, ugyanazok, akik ma talán igazat adtak önöknek.
Megszavazzuk továbbá azokat a határozatokat is, amelyek forrásokat juttatnak a kábítószer-függők és rehabilitációjuk közösségeinek, míg azok az emberek, akik igazat adtak önöknek, gyakran ellene szavaznak. A probléma tehát az, hogy megnézzük, mit lehet tenni a jelenlegi valóságban. Városunkban és országunkban nagyszámú kábítószer-függőnk van, kemény drogok, mint a heroin és a kokain fogyasztói; nagyszámú fiatalunk van, akik kapcsolatba kerülnek a könnyű drogokkal. A becslések itt is a serdülők több mint 70%-áról beszélnek, akik mindenesetre legalább egyszer kipróbálták a hasisszívást és a könnyű drogok fogyasztását.
Vannak aztán másfajta drogok is, amelyekről nem esett szó, vagyis a szegények drogjai. Vannak fiatalok a külvárosainkban, akik ragasztót, benzint szippantanak, egyszóval a leghihetetlenebb mocskokat, amelyeket nehéz betiltani. Szép kis probléma volna azt mondani, hogy nem árulunk többé benzint, mert benzinnel is lehet erős érzelmeket átélni! Vannak aztán az új drogok, mint az ecstasy, amely felváltja a heroin piacát; a heroin ma már maradványelem, főként a régebbi drogfogyasztók számára, és ez azért is van, mert a fiatalokat megrémíti az AIDS veszélye. Nem igaz, hogy az AIDS nem ijeszt meg, lehet, hogy a fecskendőtől félsz, de a szükséglet és a kedv, hogy kikapcsold az agyad, megvan, és akkor az ecstasyhoz fordulnak, amely egyébként nem könnyű, hanem igen kemény drog, és drámaiak azok a hatások, amelyeket egy ember agyában okoz. Egyébként rá kell mutatni a szakemberek nehézségeire is ezeknek az új drogoknak a kezelésében.
Nos, az a probléma, amelyet magunk és önök elé állítunk, a következő: például a könnyű drogokat illetően nagyobb kárt okoz egy joint, vagy az, ha egy serdülőt egy díler közelében hagyunk? Mert ma az egyetlen hely, ahová egy serdülő kábítószert venni mehet, egy kábítószer-díler, és ez a díler ma hasist ad el neked, holnap ecstasyt adhat el, holnapután kokaint vagy heroint: egyedül ő a szállító.
Nos, nem akarjuk, hogy országunkban bármiféle kulturális meghátrálás legyen, és úgy vélem, ebből a szempontból könyörtelennek kell lennie a figyelmeztetésnek a legfiatalabbak egészségre való helyes és tudatos nevelésére annak minden területén, vagyis a drogok ellen és a már normalizáltak, mint a dohány és az alkohol ellen. És tovább szeretnék menni, mert néha a szorongásaink szülői szorongások is a gyermekeinkért való aggódás miatt. Testori korábban a tévéről beszélt; nos, az is veszélyes eszközzé válhat a legfiatalabbak számára.
Egy egészen banális példát hozok, amely a fiamat érinti, egy hároméves kisfiút, aki néhány napja azzal gyötör, hogy úgy akar csinálni, mint Gargoy, a képregényfigura, aki repül, és farsangkor úgy fog repülni, mint ő. Őszintén szólva aggódom, mert olvastam, hogy valahol néhány gyerek kiugrott valamelyik ablakon, de nem gondolom, hogy megtilthatom neki a televíziót, vagy harcot folytathatok ellene. Az én problémám az, hogy megértessem a fiammal: ha leugrik a ház lépcsőjéről, megüti magát.
Nos, mindez a könnyű és a kemény drogokat illetően, vagyis mindazokat a körülményeket illetően, amelyek az embert megsemmisüléséhez és önrendelkezéséről való lemondásához vezetik, pártunkat mindig az első sorokban látja majd, mindenféle kulturális meghátrálás nélkül. A mi problémánk az, hogy ne csukjuk be a szemünket a valóság előtt. Nem indulhatunk ki másból, mint a valóságból, amely egy olyan nemzedéké, amely a kábítószerben is azt keresi, amit a hétköznapokban nem talál, az erős érzés keresését, azt, hogy szombat este egész hétre fel kell tankolni.
Hogy ez a saját létezés szélsőségessé tétele-e a diszkóban, talán kábítószerhez sem folyamodva, vagy éppen olyan drogok keresése is, amelyeket orvostudományunk általában nem sorol be, vagy a stadionba járás egy bizonyos módon? Nemzedéki szükségletről van szó, amely egy törékeny, problémásan élő nemzedéket tár fel. Soha nem szabad elfelejtenünk ezt az alapfeltételt.
A SERT-ek gyakran vitára késztetnek és feldühítenek bennünket, de soha nem beszélünk arról az 5 000 fiatalról, aki országunkban évente öngyilkosságot kísérel meg. Ők nem drogoznak, de egy ponton úgy döntenek, hogy ideje kihúzni a dugót, és megpróbálnak "nem zavarni tovább". Emlékszem, hogy mintegy két évvel ezelőtt városunkban öngyilkos lett egy kisfiú, és az indíték a kétségbeesés volt amiatt, hogy rossz jegyet kapott az iskolában; az érintett tanárnő azt mondta, bizonyosan nem a rossz jegy miatt ölte meg magát, az csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Nos, tudnunk kell, hogy sok olyan poharunk van, amely a határon áll. Ez olyan adat, amelyet szem előtt kell tartanunk, amikor a fiatalokról beszélünk, és nemcsak a kábítószert illetően; vannak ugyanis a deviancia más formái is, amelyeknek szenvedélyesen együtt kellene látniuk bennünket, és nem kiabálva valakinek a nevében és védelmében, aki talán jelen van, és sajnos drámaian a saját bőrén éli meg a kérdést.
Létezik tehát egy nemzedék, amely valamilyen módon ki van zárva ebből a társadalomból, és mindent meg kell tennünk, hogy teljesen visszahozzuk annak keretei közé. Lássuk tehát, mit lehet tenni. Benyújtottunk egy napirendi javaslatot és egy sor módosító javaslatot az antiprohibicionisták indítványához, de amit napirendi javaslatunkkal mindenekelőtt el akarunk érni, az az, hogy abból induljunk újra, amit már ma is lehet és kell tenni a törvény szerint, vagyis hogy megerősítsük mindazokat a parlamentünk által előírt szabályozásokat, amelyek például a SERT-ekre vonatkoznak.
Ezenkívül erős ártalomcsökkentő politikát akarunk, és egyébként a község erősen elkötelezett ebben az irányban, és szerencsére a helyi önkormányzat az USL mellé állt, hogy néhány logisztikai problémát is megoldjon, mint a SERT-ek és a metadonkiosztó központ megnyitása, amely végre már nincs azon a szűk helyen, amely a sampierdarenai sürgősségi osztály váróterme volt. Ezenkívül energikusan támogatja a "Főnix" projektet egy erős ártalomcsökkentő politikáért, és ezért úgy véljük, hogy tovább kell lépni, és helyénvaló, hogy a parlament komolyan megvitassa az összes benyújtott törvényjavaslatot, amelyek között ott van az is, hogy a könnyű drogok fogyasztóit mindenesetre kivegyék a büntetőjogi körforgásból.
Ma ez nem így van, és még a hasis miatt is börtönbe kerülhet az ember, és úgy vélem, ilyen helyeken nincs sok tanulnivaló; ugyanis az olasz börtönök jelenlegi helyzetét figyelembe véve elmondható, hogy onnan bizonyosan nem jobb emberként jön ki az ember. Komolyan úgy véljük továbbá, hogy foglalkozni kell annak lehetőségével, nemcsak városunkban, hanem több városban és lehetőleg az egész államban, hogy bizonyos számú betegnek, vagyis korlátozott számú betegnek kísérleti jelleggel akár heroint vagy más ópiátokat is adagoljanak. Ezt nem utolsó mentsvárként, a kábítószer elterjedt használata előtti meghátrálásként, hanem egy meglévő problémára adott technikai válaszként.
Bővíteni kell a meglévő gyógyítási és metadonkezelési lehetőségeket, amelyek bizonyos eredményeket hoznak, és teljes mértékben tudomásul kell venni, hogy lehetőség van továbblépni, és így minden rendelkezésre álló szakemberrel és tudóssal meg kell találni a módját annak, hogy a heroin ellenőrzött adagolása is lehetséges legyen. Ezt azért, hogy méltóságot adjunk azoknak is, akik ezzel a drámával élnek, és hogy mindenkinek biztonságot adjunk.
Úgy vélem, az AIDS erősen megváltoztatta e téma megközelítését, egyfajta félelmet keltve e vírus terjedése miatt, amely nem csak bizonyos embercsoportokhoz kötődik, mivel mindannyian reméljük, hogy gyermekeinknek soha nem lesz dolguk a heroinnal, de azt is reméljük, hogy normális szexuális életük lesz. Ezért nagyon jól tudjuk, hogy ebben az értelemben kockázatok lehetnek, és akkor az új formulákkal való együttélés alkalmat jelent arra is, hogy méltóságot adjunk egy olyan embernek, aki nem tud kilépni ebből a drámából, és hogy megnyugvást és biztonságot adjunk mindenkinek, mert éppen senki sem mentes nemcsak a kábítószertől, hanem attól sem, amivel a kábítószer járhat.
Úgy vélem — és befejezem —, hogy a pártoknak képesnek kellene lenniük meghallgatni azokat, akik régóta komolyan dolgoznak ezen a területen, vagyis mind a köz-, mind a magánszféra szakembereit. Alapvető volt a családi egyesületek szerepe is városunkban abban, hogy közös pontokat találjunk e téma kezelésében, és őket is tiszteljük, de éppen úgy véljük, hogy ideológiai-kulturális szempontból mindenféle antiprohibicionista elsodródás nélkül helyes és szükséges is új utakat kipróbálni és kísérletezni."

Mario Tullo

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Franco BAMPI (Polo Nord)


"Előrebocsátom, hogy pártom, a Forza Italia, a kábítószer legalizálásának kérdésében lelkiismereti szabadságot ad, ezért személyes minőségemben beszélek, néhány személyes megfontolást téve erről a nagyon bonyolult problémáról. Valóban úgy vélem, hogy mindkét oldalnak megvannak az érvei, és mindkét oldal érvei össze is foglalhatók és áttekinthetők. Nos, az az ok, amely az antiprohibicionistákat javaslatuk megtételére készteti, az, hogy gazdasági szempontból elrettentsék azokat, akik a kábítószerből piacot csinálnak, és így, e gazdasági ösztönző megszüntetésére törekedve, elrettentsék a terjesztést, és elkerüljék, hogy akinek kábítószerre van szüksége, kis- és nagybűnözéshez folyamodjon, hogy megszerezze a pénzt ezeknek az anyagoknak a saját használatához és fogyasztásához.
Ebben az értelemben pozitív vonatkozást látok azok védelmében, akik e kisbűncselekmények elszenvedői, akik általában a társadalom gyenge részét alkotják, vagyis az idősek, a nők és így tovább. Ebben az értelemben tehát úgy vélem, igazuk van az antiprohibicionistáknak, amikor azt mondják, hogy a társadalomnak ezt a részét is védeni kell. Más a prohibicionista álláspontja, mert ő mindenesetre azok védelmét látja, akik még nem jutottak el a kábítószer piacára, és akiket elrettenthet az, hogy ennek a piacnak ára van, és hogy ha egyszer belépnek erre a piacra, az ár és a folyamatos pénzszükséglet a fenntartáshoz és így a kábítószer megszerzéséhez visszatartó erő lehet a kezdéstől.
Ma a kezdés valóban egy másik bonyolult probléma, mert míg a jelenség kezdetén azt lehetett gondolni, hogy tudatlanság van ezzel kapcsolatban, úgy vélem, ma már semmilyen tudatlanság nincs, ugyanis ma már ismertek mind azok a károk, amelyeket a kábítószerek okozhatnak, mind az a tény, hogy ezeknek az anyagoknak a fogyasztásának megkezdése, még ha könnyű drogként sorolják is be őket, aztán különböző okokból kemény drogok fogyasztására is késztet. Aki tehát a prohibíciót hívja segítségül, annak a résznek a védelmét látja, amely ugyanúgy gyenge, mert lehet a fiatalok része, akiknek így nagyobb nehézségük lehetne e szerekhez való hozzáférésben, és így nagyobb védelmet kapnának.
Meg kell mondanom, valójában nehéz e két vonatkozásban egyiknek vagy másiknak nem adni igazat, mert paradox módon éppen olyan konfliktusos helyzetben vagyunk, ahol két különböző, egyformán érvényes, egyformán érdekes és társadalmunk egyes részeinek egyformán társadalmi szintű védelmét igénylő vélemény létezik.
Úgy vélem, valójában kevéssé fontos — hacsak nem éppen politikai súlya miatt, és így a különböző feleknek lehetséges politikai érdekei miatt — felvetni azt a problémát, hogy Genovában prohibíció vagy antiprohibíció legyen-e. Sajnos úgy vélem, a problémát globális szinten kell kezelni. Az igazi probléma, amellyel szembe kell néznünk, a fogyasztó országok problémája, amelyek ellentétben állnak a termelő országokkal.
Vannak országok, amelyek gazdaságukat erősen a kábítószer-termelésre alapozzák, még ha nem is fogyasztanak, mert általában erős tilalmak vannak a fogyasztásra. A probléma az, hogy a fogyasztó országok képesek-e állást foglalni a termelő országokkal szemben. Úgy vélem, bármely álláspont megfelelne, feltéve, hogy mindenki elfogadná; megfelel egy prohibicionista álláspont, akkor a prohibicionista álláspontnak odáig kell elmennie, hogy elpusztítsa a kábítószer-termelő földeket — mert tudjuk, hol vannak. Ezenkívül, mivel már megtapasztaltuk, hogy a korlátozott antiprohibicionista álláspontok kudarcot vallottak, helyénvaló elkerülni olyan zónák létrehozását, ahol a kábítószer-fogyasztás megengedett.
Az igazi probléma tehát ez, de ezzel szemben egy másik, nagyon erős és feltörekvő lobbiba ütközünk, amely a SERT-ekhez kötődik a metadon kiosztásán keresztül. Szeretném tudni, mekkora üzleti forgalom áll a metadon mögött. Személyesen nem ismerem, de meg vagyok győződve arról, hogy a metadon kiosztása egy harmadik álláspont, és azt is hallottam, hogy még a metadon is okozhat — nem tudom, átmenetileg vagy tartósan — károkat.
Vannak jelentős farmakológusok, Genovában is, akik azt állítják, hogy a metadont nem szabad kiosztani, mert ártalmas. Az is igaz, hogy a SERT-ek új, hozzáadódó struktúrák, és a foglalkoztatási válság idején bármely új struktúrának megvan a maga jelentősége. Egy rendkívül bonyolult problémát érintünk, ahol az érdekek igen jelentősek és szerteágazók. Remélem, hogy nemcsak Genova, Torino vagy Stockholm városa, hanem az összes fogyasztó ország képes lesz egységes, végleges álláspontra helyezkedni. Ezen a ponton úgy vélem, a két megoldás egyike azzal az eredménnyel járhatna, hogy véglegesen legyőzi a kábítószer piacát, mert ez az igazi probléma.
Szeretnék még egy megjegyzést tenni a prohibíció kérdéséhez, mert ha valaki valóban szigorúan prohibicionista volna — és itt nem úgy tűnik, hogy ilyen irányú álláspontokat hallottam volna —, a fogyasztó büntetőjogi felelősségét is követelnie kellene, ezt követően a büntetés lehet szabálysértés, és így a dekriminalizálással pénzbírság. Valóban rendkívül sokféle álláspontunk van tehát, amelyek mindegyike a maga részéről a társadalom gyenge részeinek védelmét érinti, és úgy vélem, mindenesetre nem oldják meg a problémát. Ezért tartózkodni fogok az indítványokról szóló szavazáson, hagyva, hogy azok foglaljanak állást ebben a Városi Közgyűlésben, akiknek több bizonyosságuk van, mint nekem."

Franco Bampi

Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Lucia Deleo (P.D.R.C.)


"Mintegy két év elteltével ismét a kábítószer-függőséggel kapcsolatos témákról vitatkozunk indítványok benyújtásával. Szerencsére a légkör lecsillapodott, mert ahogyan indult, nem lehetett nyugodtan vitatkozni. Nos, mintegy egy hónappal ezelőtt, a téma körüli hosszú hallgatás után a Polgármester hirtelen ismét beszélni kezdett róla. Aznap egyikünk, képviselők közül sem kért szót, és ez bizonyosan nem azért volt, mert egyikünknek sem volt mondanivalója, vagy mert erről nem akarnánk beszélni; frakcióként ugyanis mindig foglalkoztunk és továbbra is foglalkozni fogunk a mindennapokban felmerülő ezernyi társadalmi kérdéssel, olyan kérdésekkel, amelyek általában kevés szavazatot hoznak, olyannyira, hogy a gyerekek nem szavaznak, és gyakran azok sem, akik nehéz helyzetben élnek. De, sajnos, mindig emlékeztetek rá, a legtöbb ember élete lényegében ezekből a tettekből és ezekből a problémákból áll.
Ma, az utolsó karácsony előtti közgyűlési ülés napján is egy olyan kérdéssel foglalkozunk, amely, mint láttuk, nem könnyű, egy kényes kérdéssel, amely azonban, ahogy a néppárti kollégák helyesen megjegyzik, nem szorítható be csak egészségügyi szemléletbe. De az is igaz, hogy most, mielőtt túl késő volna, fel kell tenni a kérdést, hogy az e kérdés kezelésében eddig követett politikák pozitív hatással jártak-e.
Egy adat, amelyet ezekben a napokban tanulmányoztam (ma reggel szeminárium volt a fiatalok rossz közérzetéről), elgondolkodtatott: a kiskorúaknál az elítélések 60%-a éppen kábítószer-bűncselekményekhez kapcsolódik, míg az összes többi bűncselekmény általában nem vezet eljáráshoz. Sajnos munkám miatt ma reggel nem tudtam jelen lenni ezen a szemináriumon, és így nem tudtam megérteni, foglalkoztak-e ezzel a kérdéssel.
Amit tehát ma este vizsgálunk, valószínűleg már akkor megvitatható lett volna, amikor először javasolta az akkori Pezzuto képviselő. Nos, bizonyosan nem mi fogjuk a védelmére kelni, mert sok minden elválasztott és ma is elválaszt bennünket a politikáról, az életről, a munkáról és a társadalmi dimenzióról alkotott felfogásától, de úgy vélem, ha akkor elfogadták volna javaslatait, amelyek végső soron egy közös, községünkön túlmutató elmélyítést kértek annak megvizsgálására, hogy meg lehet-e kísérelni a kizárólag elnyomó utaktól eltérő utakat, ebben a pillanatban már előreléptünk volna legalább a vizsgálat irányában, és elkezdtük volna lerakni az alapokat az új beavatkozási módok tervezéséhez a várossal, vagyis azokkal, akik régóta foglalkoznak a kábítószer-függőséggel az egyesületekben és a szociális magánszférában, a közszolgálatban, és mindazokkal, akik közvetlenül vagy közvetve elszenvedik a problémát, vagyis azzal a civil társadalommal, amellyel gyakran tele van a szánk, de amely ehelyett gyorsan csúszik a barbárság és a belháború felé.
Neveltetésemnél fogva nem vagyok erőszakmentes, és nem tartozom azok közé sem, akik soha nem használnák az elnyomás fegyverét, még ha nem is tetszik, de az értelem mondatja velem, hogy eddig az elnyomás a kábítószer-függőség terén csak súlyosbította a problémát, és talán vonzóbbá tette a tudatmódosítás egyes módszereinek használatát, különösen a fiatalok szemében.
Szándékosan használtam a tudatmódosító módszer kifejezést, mert erről van szó. A különböző módszerek testi következményeit és különbségeiket a többi frakció is bőségesen kiemelte, és úgy gondolom, ma már mindenki ismeri őket. Nekünk ehelyett kétféle problémával kell foglalkoznunk. Az egyik, amelynél a legtöbbet időztünk, a jelenlegi helyzet megváltoztatása, elkerülve, hogy elfajuljon, tehát ártalomcsökkentő politikák elfogadása, amelyek azonban nem a probléma egészségügyivé tételét jelentik, hanem különböző ágazatokban — az egészségügyit és a jogalkotásit is beleértve — összetett beavatkozási elképzelések pályára állítását azok számára, akik most a problémába merülve élnek, anélkül hogy ezzel lemondanánk a rehabilitáció lehetőségéről. Basso képviselő az Olajfa 78. tézisére emlékeztetett. Én arra emlékeztetek, hogy az Alkotmány 3. cikke a rossz közérzet okainak megszüntetéséről beszél, és így jóval túlmegy ezen.
A másik pont azonban nyilvánvalóan az, hogy elkerüljük, hogy a jelenlegi helyzet a jövőben tovább hatalmasodjon, és ezért valódi megelőző politikákat valósítsunk meg. De mindkét kérdés keresztezi egymást. Amíg társadalmunk továbbra is megköveteli minden egyéntől, hogy bizonyos klisékhez igazodjon, kiközösítés terhe mellett, a tudatmódosítás módszereit — legyen a nevük alkohol, dohány és kávé, hogy a kultúránkban elismerteket említsem, vagy kannabisz és származékai, vagy ópiátok, vagy alattomosabban pszichotróp gyógyszerek, amelyek használatára a televíziós, sőt a rádiós reklám is ösztönöz bennünket, hogy a legjobbat nyújtsuk — mindig keresni fogják.
De a probléma nem csupán annak tudata, hogy tudatmódosítót használunk, ami már előrelépés volna, mert a következő lépés megkérdezni, miért, a közös pedig az, hogy együtt nézzük meg, mit tegyünk, hogy elkerüljük a félelmet attól, hogy szembenézzünk a valósággal, jobbá téve azt. Tudjuk, hogy ebben az irányban bőven volna tennivaló. A Polgármester városunk számára — amely, mint mindenki emlékeztetett rá, igen szomorú elsőséggel büszkélkedhet — a foglalkoztatási probléma megoldásának megkezdését említette szükségesként, de hozzátenném az összetartozás problémáját is, vagyis a társadalmi terek hiányát, a közös utak megtalálásának, a közös tervezésnek, a társadalmi társadalom elképzelésének képtelenségét, és a már amúgy is szegény negyedek évekig tartó folyamatos — kulturális — elszegényedése után a kevés megmaradt fiatal igényeinek jelentéktelenségét egy egyre idősebb város szemében, létezésük lehetetlenségét, azt a nehézséget, amellyel a gyermekek városának kialakítása szembesül, a nevelő városok chartájához való csatlakozásunk ellenére.
Sajnos ettől a közös lépéstől távol vagyunk, mert ezekben az években ehelyett nőttek a barázdák, a megosztottságok és a szegények közötti háborúk, de a probléma az is, hogy számolni kell egy olyan piaccal, amely a prohibícióra birodalmat épített, és amelynek a nem elnyomó politikák megvalósításából csak kára származna. Tudom, hogy sok terápiás közösség — de egyébként a közgyűlési frakciók is megmutatták a Közgyűlésben, hogy nagy különbségek vannak — állást foglalt a könnyű drogok legalizálása és az ópiátok terápiás használata ellen.
A néppártiak indítványában, de a Lista Pannelláéban is, olyan útelképzeléseket javasolnak, amelyek nem vezetnek azonnal azonnal hatályba lépő intézkedések meghozatalához, ma, ahogyan két évvel ezelőtt sem. Egyetértünk a Lista Pannella által előterjesztett javaslatokkal, ahogyan annak idején — az egyetlen alkalommal, amikor egyetértettem Pezzuto képviselővel — egyetértettem az általa benyújtott indítvánnyal is, még ha egyet is értek azzal, hogy nem szabad banalizálni, sem eleve leegyszerűsíteni a problémát, ahogyan a néppártiak javasolják. Úgy vélem azonban, hogy ahhoz, hogy a könnyű drogokkal kapcsolatos üzenetek ne legyenek — ahogy Basso képviselő emlékeztetett — ösztönzés a fiatalok körében a "bódulatkultúrára", mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a tudatmódosítás endogén módszerei sokfélék, hogy sok olyan van, amelyet mindannyian naponta használunk, és hogy az érettség azt is jelenti, hogy tudjuk és megválaszthatjuk, akarjuk-e módosítani a tudatunkat, hogyan és miért.
Ellenkező esetben, ha felnagyítjuk az egyik vagy másik módszer által előidézett következményeket — mert például az alkohol benne van a kultúránkban, a kannabisz pedig nem —, az egy fiatalt arra is késztethet, hogy olyan szerepeket és tulajdonságokat tulajdonítson annak az anyagnak, amelyekkel valójában nem rendelkezik. A nem feltétlenül ártalmas emberektől vagy anyagoktól való lelki függőség könnyen kialakul, főként a fiatalokban, és egy olyan városban, mint a miénk, amely nem kínál nekik sok lehetőséget arra, hogy kísérletezzenek, és megpróbálják felépíteni a jövőt.
Talán ma a Városi Közgyűlés más helyzetben van, mint két évvel ezelőtt. Egy évvel a választások előtt azonban a Quaglia-indítvány elfogadása nem okozna és valószínűleg nem is fog nagy problémákat okozni ennek a többségnek. Nem tudom, hogy kevesebb mint egy év múlva sikerül-e legalább elkezdenünk az utat. Megmarad a keserűség amiatt, hogy csak a közigazgatási ciklus végén foglalunk állást, miközben egyetlen kardcsapás nélkül ment végbe az ezen a területen már működő szolgáltatások szétszerelése. A község esetében az U.T.T.-re gondolok, amely tervezésként megmaradt, de már ugyanazon hivatalos viszonyítási pontok nélkül. Arra gondolok, hogy különösebb ellenállás nélkül elfogadtuk, hogy a SERT-eket ötre csökkentsék, a kilenc helyett, ahány eredetileg a mentálhigiénés szolgálatok a SERT-ekkel együtt voltak.
Ma a PDS joggal teszi szóvá azt a helyzetet, amelyben a SERT-ek vannak, és mi egyetértünk ezzel a felemlegetéssel. Sőt, a SERT-ellenes tiltakozást, akárcsak a nomádellenes tiltakozást, ürügyként használták arra, hogy többé ne beszéljenek róla, egy intoleránssá vált várossal, mert az erőforrások és a figyelem csökkentése ott összpontosult, ahol az erőforrások és a figyelem amúgy is szűkösek voltak. Ráadásul meddő dolog a közszolgálatnak a szociális magánszféra és a harmadik szektor fölötti erőszakoskodása miatt kiabálni, ha arra gondolunk, hogy a közös programozást szolgáló koordinációs szerepet — amelyet én is óhajtok, ahogyan a néppártiak is — éppen azoknak a szolgáltatásoknak kellene ellátniuk, amelyeknek nem a jellegét változtatták meg, hanem egyszerű vezetői aktussal egyenesen megszűntek. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az aktusok jogellenesek, de mivel még az A.M.G.A. és az Autópálya Társaság is elnézést kér a polgároktól, és figyelmezteti őket a szolgáltatás esetleges romlására a folyamatban lévő munkálatok miatt, a városvezetésnek is legalább ugyanezt kellett volna tennie.
Ha a szociális — inkább szociális-egészségügyi — szolgáltatások körzetesítési folyamatának elindítása nemcsak törvényi kötelezettség, hanem kívánatos is, szükség lett volna a város valódi bevonására, a választott testületekből kiindulva, és az átmeneti szakasz irányításának más figyelmére. Ehelyett a Városi Közgyűlés bevonása, amelyet idén januárban egy napirendi javaslat kért, nagyon keservesen ment. Emlékeztetek arra, hogy a közgyűlési bizottságok meghallgatásai május vége és június eleje között zajlottak, olyan módon, amely megakadályozta, hogy a város megkérdezhesse tőlünk, mi történik, és befolyásolhassa a folyamatot.
Ha ehhez hozzávesszük, hogy a község olyan beavatkozási típusokat körzetesít, amelyeket az USL nem kíván körzetesíteni, mint éppen a SERT, a kép még összetettebbé és skizofrénebbé válik. Én magam idén év elején azt kívántam Rossetti tanácsnok úrnak és magamnak, hogy a városvezetés éppen az átmeneti szakaszban mutasson irányítási és szervezési képességet. Nos, nem úgy tűnik, hogy elmondhatnám, hogy ez megtörtént volna, sem azt, hogy a várost megfelelően tájékoztatták volna erről; talán még van időnk mindkettőre, de a tanácsnokság hivatalaitól folyamatosan kapott válaszok megerősítik számomra, hogy a szociális szolgáltatások körzetesítése halad, függetlenül a választott testületek programozásától és irányító és ellenőrző szerepüktől. De miközben ez a város napról napra kialszik, makacsul hiszem, hogy a remény hal meg utoljára."

Lucia Deleo


Vissza a tartalomjegyzékhez


Felszólal: Sergio Rossetti (szociális ügyekért felelős tanácsnok)


"A jelenség, amelyről ilyen hosszan vitatkoztunk, bizonyosan rendkívül összetett jelenség, és az a veszély fenyeget, hogy az országban tévesen csak egy olyan összecsapásra összpontosul, amelyben a szemben álló felek között ott vannak azok, akik a könnyű és kemény szerek használatának liberalizálását és legalizálását célzó utat képzelnek el, és azok, akik viszont egy ma nyilvánvalóan — nemcsak országunkban — prohibicionista jellegű szabályozási rendet védenek.
Az első kötelező megfontolás az, hogy ez egy nagyon politikai és nagyon ideologikus leegyszerűsítés, amely csökkenti a probléma technikai, jogi és szabályozási kezelésének lehetőségét úgy, ahogyan valójában megjelenik, vagyis rendkívül tagoltan, összetetten, és amelyen belül teljesen különböző változók működnek, mint az egészségügyi beavatkozás és egészségpolitika változói, a megelőző politika és a nevelés változói, mint az iskola és az összes nevelési intézmény, a szociális szolgáltatások és a minőség előmozdítását célzó beavatkozás változói: valaki a munkát említette polgáraink rossz közérzetének és nehézségeinek ok-okozatiként. Nem mulaszthatom el tehát megemlíteni és elmélyíteni ezen vonatkozások némelyikét, hogy elkerüljem, hogy azonnal belemenjek a "prohibíció vagy sem", "kísérleti alkalmazás vagy sem" nagy dilemmájába.
És térjünk rá a szabályozási vonatkozásokra. Hatályát vesztette a 309. sz. rendelet, a kábítószer-függőségről szóló egységes szöveg, és több törvényjavaslat fekszik, amelyekkel nem foglalkoznak, részben azért is, mert e nehézség és e banalizálás kiéleződése — "dekriminalizálni vagy büntetni", "büntetni vagy nevelni", mintha csak jogi és alkalmazási antitézis lehetőségei volnának — azt eredményezi, hogy az ország szabályozási eszközei teljesen gyenge eszközök. Aki ma a törvények azonnali megvitatását és így pontos álláspontot és szabályozási irányvonalat kér a témában, úgy vélem, teljesen jogos műveletet végez egy olyan országban, amely nyilvánvalóan elfojtja vagy inkább kerüli, hogy a jogalkotó komolyan és meghatározott módon foglalkozzon a problémával.
Nem mulaszthatom el szóvá tenni, hogy a '94-es és '95-ös országos kábítószer-függőségi alap még mindig választ vár az illetékes Minisztertanács Elnökségének Szociális Ügyek Főosztályától. Ez minden programozási lehetőséget meghiúsított valamennyi közigazgatás számára, így a Munkaügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a helyi önkormányzatok, a régiók és azon közösségek számára, amelyek projekteket vittek előre, másokat nem indítottak el, és ma sem tudják, hogy a '94-es és '95-ös tevékenységeket finanszírozzák-e, és milyen mértékben.
Nem mulaszthatom el itt megemlíteni régiónk egy nagy korlátját. A kábítószer-függőségről szóló 14. sz. regionális törvényt 1984-ben adták ki; ez nem említi az AIDS szót, mert '84-ben még nem hallottak róla. Nyilvánvalóan jó, de természetesen elavult törvény, amely nem foglalkozik a jelenség tagoltságával, összetettségével, változásaival; olyan törvény, amelynek a Regionális Tanács figyelmének középpontjában kellene állnia, és nyilvánvalóan módosítani, kibővíteni, frissíteni kellene.
A "kábítószer" jelenségének feldolgozásán belül szükség van arra, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk a megelőzési politikára. Ebben az országban láttuk megszületni, és ma sok bizonytalansággal és nehézséggel látjuk megvalósulni egy egészségügyi reformot. Ha — ezt használom összehasonlítási alapként — a 833. sz. egy megvitatott, sokat vitatott törvényre utalt, amely a gyengék, a betegek jogai tekintetében nagy történelmi vívmányok pillanataira emlékeztet, az 502. és az 517. az emberek számára ismeretlen számokra utal.
Egy olyan egészségügyi reformmal állunk szemben, amely a nemzeti rendszeren belül kultúránktól még idegen eszközöket és módszereket vezet be, amelyek eredményei ismeretlenek, de amelyekkel kapcsolatban már most nagy kockázatokra és súlyos aggodalmakra mutathatunk rá. Egyrészt azok gondozása, akiket nem gyógyulás vár (főként a krónikus betegekre, az idősekre gondolok), másrészt a már a 833. sz. óta is kevéssé megvalósított megelőzési rész nem kap gazdasági elismerést, és így nem kerül megvalósításra és nem kap befektetést az illetékes szervek részéről.
Nem mulaszthatom el megállni — nem vitatkozva, de nyilvánvaló megdöbbenéssel. Ebben a teremben ma azt hallottam, hogy a gyógyuláshoz való jogra hivatkoznak, amelyet az Alkotmány rögzít, és hallottam az egészséghez való jogra hivatkozni az Egészségügyi Világszervezetet idézve, de olyasvalakitől hallottam, aki aztán mindig talált jó okot annak kijelentésére, hogy nem kell megnyitni a SERT-eket, és nem kell megnyitni a metadonszolgálatokat, amelyek a kábítószer-függő polgárok gyógyuláshoz való jogát jelentik. Ő mindig talált jó okot arra, hogy nemet mondjon. És megerősítem ennek a városvezetésnek az elkötelezettségét — egy olyan elkötelezettséget, amely a városon belül félreértéseket és kommunikációképtelenséget, sőt talán aggasztó megosztottságot is előidézett —, hogy a törvény által a megelőző, gyógyító, rehabilitációs és ártalomcsökkentő beavatkozásra kijelölt szolgálatokat, vagyis a SERT-eket támogatni kell.
Több évnyi regionális távolmaradás után a jelenlegi illetékes regionális tanácsnok elindította a minisztérium által finanszírozott pályázatokat. Ma végre rendeztük a metadon helyzetét Sampierdarenában, és folytatjuk a SERT-ek megnyitását, ahogyan szükséges. Nagy örömmel fogadtuk 14-én, szombaton a 3. sz. USL SERT-jének bejelentését, hogy a börtönön belül a SERT interdiszciplináris csoportját nyitja meg büntetés-végrehajtási intézeteink fogvatartottjainak nemcsak metadonos kezelésére.
Szükségünk van annak újbóli pontosítására, hogy az ártalomcsökkentés politikája olyan politika, amelyet nem lehet sem kihasználni, sem politikai-ideológiai vita tárgyává tenni sem azok részéről, akik az ártalomcsökkentésben a legalizálás felé vezető első célt látják, sem azok részéről, akik csak a kockázatait látják, mert attól tartanak, hogy a liberalizálás elérésének eszköze lehet.
Arra van szükségünk, hogy azoknak, akik kockázatos viselkedést folytatnak, mint a kábítószer-függők, a prostituáltak, a prostituáltakhoz járó heteroszexuálisok, a homoszexuálisok, segítsünk, és ezért szükséges, hogy a kábítószer-függőknek is segítsünk megérteni, milyen viselkedést folytatnak, és hogyan tudnak e viselkedéssel szemben fellépni a benne rejlő kockázatok elkerülése érdekében, amelyek nemcsak az AIDS-re vonatkoznak, hanem a fertőző betegségekre és a szerek bizonyos fajta használatából és bizonyos fajta viselkedésekből fakadó testi és lelki leromlásra is.
Ebben az értelemben a városvezetés a nemzeti és saját forrásait felhasználva vállalt kötelezettséget a "Főnix" projekt keretében, amelyben először lép fel egységesen a "3. sz. USL, Genova városa, egyesületek és közösségek" kartell egy olyan ártalomcsökkentő projektben, amely véleményem szerint jelentősen javítható, bővíthető, jobban tagolható, és amely újdonságot jelent mind a "köz-köz"/"köz-magán" kapcsolatok szempontjából, mind tartalmilag, a megkezdett tevékenységek tekintetében, mint például a hajléktalan kábítószer-függők közössége és az utcai egységek, éjszaka, utcáinkon és sikátorainkban.
Ebben az értelemben nem mulaszthatom el itt is, vita nélkül, rámutatni néhány ellentmondásra. Többször, magánszereplők regionális elismerésével szemben, vagyis az úgynevezett társadalmi reintegrációval foglalkozó közösségekkel szemben — amelyeket a '84-es törvény ügyetlenül a községekhez rendel, holott értelme volna az USL-hez visszarendelni —, ebben a teremben azt láttuk, hogy az ilyen típusú megállapodás ellen szavaznak, és itt is éppen azok, akik aztán a gyógyuláshoz való jogra, a WHO-ra és a családok támogatásának szükségességére hivatkoztak.
Ma igen eltérő nézőpontokat mutattak be többségünkön belül. Nos, úgy vélem, azok a vonatkozások, amelyek közelítik a többséget, nagyobbak azoknál, amelyek megosztják. Voltak felszólalások, amelyek aggodalmat fejeztek ki az egészségügyi politikák, a SERT-ek elindítása, a figyelem és a megelőzés tekintetében, és így az iskolára mint első erős pillanatra hivatkoztak a családdal együtt, amelyeket minden beavatkozásba be kell vonni, és elismerték, hogy egyes eszközök esetében még mindig fennáll annak kockázata, hogy jó vagy rossz eszközként tekintenek a metadonra.
Ez egyes helyzetekben hasznos lehetett, másokban talán nem, mindenesetre a szabályok előírják, egész Európában használják, és bizonyosan be kell illeszteni a személy egyéni projektjébe. Úgy vélem, ebben az értelemben itt sem szabad abba az irányba menni, hogy egy eszközben azt lássuk, ami jó, vagy azt, ami rossz. Arról van szó, hogy fel kell mérni a szolgáltatások — és nemcsak a SERT-ek — képességét arra, hogy beavatkozási és lelki támogatási, kapcsolati, szolidaritási, bevonási kapcsolatokat építsenek ki, és így méregtelenítést, adott esetben a helyettesítő szer használatát is, és így gyógyítást, rehabilitációt és reintegrációt is.
Egy bizonyos témákban meglehetősen összetett többségen belüli vita különbségeiben indítványokat és módosító javaslatokat nyújtottak be. A Városi Tanács nem osztja a Lista Pannella indítványa előzményeinek, preambulumának megközelítését; úgy véljük ugyanis, hogy az előbb elmondottak miatt leegyszerűsítő értelmezés, és olyan vonatkozásokat is leegyszerűsít, amelyeket inkább felvetettek, mint tárgyaltak, vagyis a téma társadalmi és erkölcsi vonatkozásait.
A Városi Tanács tudomásul veszi, hogy a Lista Pannella dokumentumához benyújtott módosító javaslatok e dokumentum javításának irányába mutatnak, még ha meglehetősen kételkedünk is például akkor, amikor azt kérik a kormánytól, hogy a törvényjavaslatokból induljon ki, de egyes törvényjavaslatokból, nem pedig másokból.
Egyetértünk a Néppárt indítványában és a PDS napirendi javaslatában felvetett érvekkel, és ebből a szempontból a Polgármester mindig is azt állította, hogy nem nyilatkozna ellene egy akár heroinhasználatra kiterjedő kísérleti alkalmazásnak sem, ha azt országos szinten meghatározott munkába illesztenék, amely sok olasz és lehetőleg európai várost is bevon. Személyesen helyesnek tartom kijelenteni, hogy jobban osztom az Olajfa álláspontjait, és ezért személyes álláspontomat illetően azokra a tézisekre utalok, de a Városi Tanács és a Polgármester tehát egyetértését fejezi ki ezzel a megközelítéssel.
Világos, hogy a helyi önkormányzat feladata nem szabályozási feladat, nincsenek meg sem az eszközeink, sem a lehetőségeink ahhoz, hogy jövőbeli utakat célozzunk meg. Az az érzésünk azonban, hogy ez a téma, mint mások, nemcsak városunkban, olyan téma, amelyről ott vitatkoznak, ahol összecsapási vagy szükséghelyzeteket látnak kirajzolódni.
A benyújtott és a képviselők elé szavazásra terjesztett aktusok sokat hivatkoznak a genovai helyzet súlyosságára, amely reális, és úgy vélem, ennél mindannyian megállhatunk egy kicsit, vagyis annál a szükségességnél, hogy e témák kezelése ne alkalmi, ne konfliktus- vagy szükséghelyzetekhez kötött vállalás legyen. Túl gyakran beszéltünk erről a témáról azért, mert egy vagy több olyan utat próbáltunk kidolgozni, amely a kábítószer-függők és családjaik nehéz helyzetének gondozására és megosztására irányult, ahelyett hogy konfliktusmentes helyzetben megértettük volna, milyen integrált beavatkozásokat volna inkább helyénvaló végrehajtani: a különböző közigazgatások, az iskola, az egészségügy, a szociális szolgáltatások integrációja, a munka problémájának és a családokon belül kialakuló kapcsolatok helyzetének összetett és tagolt összekapcsolása ott, ahol munkahiány vagy munkahelyi stressz van.
Úgy vélem, ez kötelező és helyénvaló figyelmeztetés, mert fennáll a veszélye, hogy ez a téma bizonyos történelmi pillanatokban divatos téma, máskor pedig eszköz arra, hogy megosszon és elválasszon, vagy hogy elhelyezze ezt vagy azt a politikai szereplőt, ezt vagy azt a pártot.
Köszönöm, mert egy tarthatatlan kezdet után a vita érdekes volt. A Polgármester nincs itt, és így szavazással nem nyilváníthatok véleményt, de úgy gondolom, tisztáztam, melyek a Városi Tanács és a Polgármester álláspontjai."

Sergio Rossetti

Vissza a tartalomjegyzékhez


Szavazási nyilatkozat: Giovanni Bernabò Brea (A.N.)


"Előrebocsátom, hogy nem értettem meg, hogy a Városi Tanács a dolog lényege mellett vagy ellen van, vagyis liberalizáció igen vagy liberalizáció nem. Másodszor mind a PDS, mind a tanácsnok úr nem tudom hányszor említette a SERT-ek problémáját. Megkérdezem, hogy a Közgyűlés munkájának napirendjén van-e indítvány a SERT-ről vagy a kábítószer-kiosztás problémájáról.
A SERT-ekkel kapcsolatban szeretném pontosítani, hogy bizonyosan meg vagyok győződve arról, hogy szükség van egy közszolgáltatásra e borzalmas probléma kezelésére, de politikai erőként ellenezzük, mindenekelőtt a metadon kiosztását, mert szerintünk egy drogot egy másik droggal harcolni értelmetlen. Ettől a megfontolástól eltekintve nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a SERT-eket mindig az iskolák közé helyezzék, ahogyan Sestri Ponentében és Cornigliano-ban történt. A Városi Tanács és a PDS mindig támogatta a SERT-ek telepítését, amelyek, mint ismeretes, mindenesetre díleri tevékenységet vonzanak az iskolák közé. Ez a mi álláspontunk.
Visszatérve a problémára, úgy véljük, hogy egy rendkívül nehéz problémára egyszerű megoldásokhoz folyamodni valóban csekély dolog. A kényelmes megoldás illúziója véleményünk szerint elveszi a kábítószer elleni harc hitelességét. Nem értem, mit jelent az, hogy "ideológiai előítéletek nélkül". Nem hiszem, hogy létezik köztes megoldás: vagy mellette van az ember, vagy ellene. Mi ellene vagyunk. Ha ez ideológiai előítéleteket jelent, mi a kábítószer bármilyen liberalizációja ellen vagyunk, bárhogyan is álcázzák. És azért is ellene vagyunk, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ezen az úton valójában ezer rést nyitnak a kábítószer elleni harcban.
Úgy vélem, a liberalizáció súlyosbítja a problémát, és úgy tűnik számomra, hogy azokban az országokban, ahol liberalizálták, mint Hollandiában, nem csökkent a kisbűnözés vagy a bűnözés. Ott van Svájc esete, amely igazán jelképes és mindenki szeme előtt van, így az elmúlt évek tapasztalata, ha egyáltalán, a kábítószer-kereskedelem elleni harc bármi áron történő fokozásának szükségessége felé mutat, a prohibicionista politika szükségessége ellen szól. Azt mondták: "… de a Bayer hozta létre a heroint". De hány áldozatot szedett a heroin? El akarjuk hinni, hogy a heroin olyan, mint a köhögés elleni szirup? A kábítószer olyan jelenség, amely ellen véleményünk szerint mindig és mindenképpen harcolni kell."

Giovanni Bernabò Brea

Vissza a tartalomjegyzékhez



Szavazási nyilatkozat: Enrico Serra (San Giorgio csoport)


"Elnézést, elnök úr, de nem értettem, mi a tanácsnok úr irányvonala az indítványokkal és a napirendi javaslatokkal kapcsolatban, mert a város vezetésének véleményére szükség van."

Vissza a tartalomjegyzékhez



Szavazási nyilatkozat: Lorenzo Bevegni (L.N.I.P.)


"Természetesen mi is kiolvastuk a tanácsnok úr szavaiból a szóhasználatra, a formára fordított különös figyelmet, de nem olvastuk ki kifejezetten azt az álláspontot, amelyet a Polgármestert képviselőnek jóban vagy rosszban el kellett volna foglalnia, vagyis hogy a liberalizáció mellett vagy ellen van. Véleményünk szerint ez kissé technikai, de bizonyosan nem világos nyilatkozat volt.
Mi viszont, mint ismeretes, köntörfalazás nélkül a lényegre térünk, arról vagyunk ismertek, hogy nincsenek kételyeink. Erőteljesen ellenezzük a kábítószerek bármilyen legalizálását vagy liberalizálását, legyenek azok könnyűek vagy keményebbek, mert úgy véljük, hogy ennek a csapásnak nincs szüksége arra, hogy akár egy állam is szponzorálja. Nem akarjuk, hogy egy állam, legyen az nemzeti vagy padániai, legalizált dílerré váljon. Gyermekeink, a genovai polgárok gyermekei nem vásárolhatnak kábítószert legalizált dílerektől.
Hisszük és meg vagyunk győződve arról, ahogyan tekintélyes kutatók és tudósok mondták, hogy a kannabinoid-fogyasztók 85%-a aztán a kemény drogokhoz jutott el, és mi soha nem válhatunk bűnrészessé egyetlen ilyen irányú javaslatban sem.
Ez a mi alapunk, ez az, amit képviselni akarunk. Szeretném, ha etikai megfontolást tennénk. Ma az emberiség, és különösen nemzeti valóságunk számára különösen szomorú pillanatot élünk…… (közbeszólások)….. ellentétben azokkal, akik politikailag szponzorálják az EU-n kívüli bevándorlókat, a dílereket, a drogosokat és egyebeket, …. ellentétben azokkal, akik szponzorálják…. a Lega Nord, ellentétben azokkal, akik védik és szponzorálják az illegális EU-n kívüli bevándorlókat, és így a dílereket, mert tudjuk, hogy Genovában 60 000 munkanélküli van, és bizonyítékot akarok arra, hogy ezek az EU-n kívüli bevándorlók beilleszkedett dolgozók…… (közbeszólások)…. a dokumentumokról nyilatkozom, arról, miért jutunk erre a szavazási döntésre: politikai tényről van szó, elnök úr, és úgy vélem, eljuthatok ide, a szabályzat alapján is, azokkal a politikai irányokkal, amelyeket pártunk és mozgalmunk elfogadni kíván. Van tehát egy etikai tény, mert egy olyan világban, ahol a férfiak nőnek öltöznek, ahol férfiak házasodnak egymással, ahol a kábítószer-kereskedelmet eltűrik, úgy véljük, kellenek olyan politikai mozgalmak, amelyek politikai féket vetnek az erkölcstelenség és a kábítószer terjedésének.
Mi senkinek sem adjuk el olcsón a családunkat. A Lega Nord nem engedi meg, hogy gyermekeink és családjaink erkölcsi elveit kiárusítsák. Ezért mindig ellenezni fogjuk a legkisebb kannabinoid anyag vagy kábítószer bármilyen legalizálását vagy liberalizálását."

Lorenzo Bevegni

Vissza a tartalomjegyzékhez



Szavazási nyilatkozat: Mario Tullo (P.D.S.)


"Úgy vélem, az etikára való hivatkozás szent hivatkozás. A felnőtt világnak példát kellene mutatnia a fiatalabbaknak. Nemrég, amikor stadionokban elkövetett erőszakos cselekményekben részt vevő fiúkkal beszélgettem, és természetesen szemrehányást tettem nekik azokért a helytelen tettekért, az olasz politika egy vonatkozását vetették a szememre: a parlamentben előkerült a kötél, és verekedtek; "Ha ők megcsinálják, mi miért ne csinálhatnánk?" — vetették ellen.
A parlamenti politikai ügy főszereplői nem mutattak nagy példát az új nemzedékeknek. Úgy véljük, meg kell hallgatni a fiatalabbakat, elébe kell menni igényeiknek, és azon családok igényeinek is, amelyek drámaian élik meg ezt a problémát, és nem szabad spekulálnunk ezzel a drámával.
Benyújtottunk egy módosító javaslatot a L. Pannella indítványjavaslatához, amely, ha az előterjesztők elfogadják, azt eredményezi, hogy az előzményekről tartózkodunk, és akkor igennel szavazunk a rendelkező részre.
Ami az L.N.I.P. javaslatát illeti, nemmel szavazunk. Ami a P.P.I. indítványát illeti, azt Morgano képviselő asszony mondja el. Napirendi javaslatunkkal kapcsolatban egy javítást szeretnék tenni. Ezt a napirendi javaslatot Genova városa és Genova megye számára készítették, ezért a "a Megyei Közgyűlésnek érdeke fűződik" megfogalmazást "a Városi Közgyűlésnek érdeke fűződik" megfogalmazásra kell változtatni."

Mario Tullo

Vissza a tartalomjegyzékhez



Szavazási nyilatkozat: Roberta Morgano (P.D.S.)


"A néppártiak indítványához néhány kis módosító javaslatot kértünk, amelyekről szeretném, ha Basso képviselő nyilatkozna."

Vissza a tartalomjegyzékhez



Szavazási nyilatkozat: Claudio BASSO (P.P.I.)


"Az indítványt illetően, amelyet újra kiosztottak, mert néhány következetességi módosítást nyújtottam be, a PDS-es kollégák részéről észrevételek érkeztek, amelyeket hajlandó vagyok elfogadni. A második oldal első bekezdésében a záró rész így változik: "árthatnak a testi-lelki egészségnek;". A kötelező rész így szól: "Ezért kötelezi a Polgármestert és a Városi Tanácsot, hogy ügyeljen arra, hogy a kábítószer-függőség terén minden beavatkozás és minden stratégia tiszteletben tartsa a személyek méltóságát.".
A harmadik oldalon az első bekezdés így szól: "hogy ügyeljen arra, hogy az úgynevezett könnyű drogokra vonatkozó üzeneteket ne értelmezzék a használatra való ösztönzésként". A többi, úgy tűnik, változatlan marad.
Rátérve viszont a többi indítványról és a benyújtott napirendi javaslatról szóló szavazási nyilatkozatra, három kérésem van a PDS napirendi javaslatának előterjesztőihez. Az egyik a 2. oldalon a g) pont módosítása, amely így hangzana: "A heroin ellenőrzött adagolásáról: a politikai vakság vagy skizofrénia azzal a kockázattal jár, hogy megfeledkezünk a technikai és szakmai vonatkozásokról…..". A többi változatlan maradna.
A rendelkező részben azt kérjük, hogy az 1) pontot így fogalmazzák meg: "A Városi Közgyűlés érdeke, hogy: 1) a kormány készítsen elő egy javaslatot, amelyet mielőbb együtt vitassanak meg a témával kapcsolatban több mint két éve benyújtott különböző parlamenti vagy népi kezdeményezésű törvényjavaslatokkal". A harmadik pont az oldal elején lévő bekezdést érinti: a "Ami egyes javaslatokat illeti" résztől a "rendkívül magas szakmai színvonalú" részig megpróbáltunk egy lehetséges más megfogalmazást is, de valószínűleg nem volt elég idő ahhoz, hogy a gondolatban egyetértésre jussunk, ezért azt kérnénk, hogy ezt a részt töröljék.
Ha meg kellene tartani, azt kérnénk, hogy erről a napirendi javaslatról részenként szavazhassunk.
Nemmel szavazunk a L. Pannella és a Lega Nord indítványára."

Claudio Basso

Vissza a tartalomjegyzékhez



2. szavazási nyilatkozat: Mario Tullo (P.D.S.)


"Ami a g) pontot illeti, egyetértünk, ahogyan a rendelkező rész 1) pontjával is. Az oldal eleji bekezdést viszont a mi szempontunkból megváltoztathatatlannak tartjuk, ezért egyetértünk a részenkénti szavazás kérésével."

Mario Tullo

Vissza a tartalomjegyzékhez



2. szavazási nyilatkozat: Enrico Serra (San Giorgio csoport)


"Nemmel szavazok mind a PDS-nek a L. Pannella javaslatához benyújtott módosító javaslataira, mind a L. Pannella indítványára. A PDS napirendi javaslatában van néhány pont, amely bizonyosan pozitívan értékelhető; vannak azonban mások, amelyeket nem tartok teljesnek, amelyek a probléma egy bizonyos szemléletét túlságosan erősen a gyógyszeres terápia felé viszik, és például egyáltalán nem említik a terápiás közösségek tevékenységének jó eredményeit.
A SERT-ek terápiáját is csak a rehabilitációs kezelésekre való várakozás terápiájának, és így átmenetnek kellene tekinteni, nem pedig a határozatlan ideig tartó bennmaradás kötelezettségének olyan gyógyszerek használatával, mint a metadon, amelyek valójában ártalmasak. Nem tehetünk szándékosan krónikussá egy kóros helyzetet, anélkül hogy figyelembe vennénk, hogy egy ilyen beavatkozásnak csak átmenetinek kell lennie, a rehabilitáció és a gyógyulás lehetőségének távlatában.
Ezenkívül a d) pontban például továbbra is mindig a "túladagolás okozta halálesetek számáról" beszélnek. Tudjuk, hogy az így árult drogok rosszul vannak felvágva, de valójában amikor statisztikákat készítenek, és azt mondják, 550 heroin-túladagolásos haláleset, az nem igaz. Elég volna csak azt írni, hogy "heroin okozta halálesetek", mert egy rosszul felvágott adag miatt meghalt narkós halála is annak tudható be, hogy heroinisták, tehát heroin miatt haltak meg. Ne teremtsük meg azt a bizonyos ürügyet, hogy valaki azt mondja: "Sokkal ravaszabb leszek, a megfelelő adagot fogom beadni, jó heroint veszek". Valójában olyan ürügy jön létre, amely katasztrófához és halálhoz vezet. Ténylegesen tehát heroin miatt haltak meg, nevezzük őket annak, amik, sajnos.
Tehát vagy részenként szavazunk róla, mert egyes pontok bizonyosan értékelhetők, különben nemmel kell szavaznom.
Azt is el kell mondanom, hogy az előzmények V. bekezdésében ez áll: "A jelenség társadalmi vonatkozásait az elmúlt években alábecsülték, mivel a jogalkotási aktusok, az irányító szabályok a kábítószer-függő büntethetősége felé irányultak és irányulnak". Úgy tűnik számomra, hogy az elmúlt évek társadalmi vonatkozásait és jelenségeit adott esetben ezen vonatkozás miatt is alábecsülték, de nem csak azért, mert ott volt a büntethetőség, csak azért, mert ott volt a prohibíció.
Egyetértek azzal a ponttal, amely azt mondja: "A kábítószer jelenségével szembeni elnyomó beavatkozás kevéssé hatékonynak bizonyult". Abban, hogy kevéssé hatékony, hogy az elnyomást sem alkalmazták a kellő módon, egyetértünk.
Ami pedig a Lega indítványát illeti, igen szavazatomat jelentem be. A néppártiak indítványa nagyon méltányolható, kivéve az előzmények VI. bekezdését, amely némi kétértelműséget teremt, amikor azt mondja: "A kábítószerek legalizálásának problémája semmiképpen sem választható el a fiataloknak szóló nevelési kérdésektől". Szinte úgy tűnik, mintha a fiatalok nevelését annak rendelnék alá, hogy a kábítószereket liberalizálhatják-e.
Nagyon is lehetséges, hogy a kábítószereket nem legalizálják, de a fiatalok tájékoztatásának meghatározónak és külön ténynek kell lennie. Nem kevertem volna össze a két tényt, mert szinte burkoltan úgy tűnik, hogy a kábítószerek legalizálásának problémája semmiképpen sem választható el a nevelési ténytől. Kissé kétértelmű. Ha Basso kollégának sikerül úgy módosítania a szöveget, hogy kevésbé legyen nehezen értelmezhető, nagy örömmel szavazok mellette."

Enrico Serra

Vissza a tartalomjegyzékhez



2. szavazási nyilatkozat: Claudio BASSO (P.P.I.)


"Serra kolléga észrevételével kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy a kábítószerek legalizálásának problémáját a fiataloknak szóló nevelési kérdésekkel együtt kell kezelni, de azt mondanám, hogy az indítvány egész érvelésének és egész szövegének összefüggésében világosan érthető, hogy nem arról van szó…… (közbeszólások)…. Megkérném Serra képviselőt, hogy hagyja így a szöveget, tudva, hogy a pont értelme az, ami az indítvány összefüggéséből kiderül."

Claudio Basso

Vissza a tartalomjegyzékhez



A módosító javaslatok felolvasása az elnök által Chiara Formentini (L.N.I.P.)


"Mielőtt a szavazásra térnénk, felolvasom a benyújtott módosító javaslatokat:

1. sz. módosító javaslat - rendelkező rész - 1) pont: "mielőbb vitassák meg a parlamentben benyújtott összes parlamenti és népi kezdeményezésű törvényjavaslatot, kezdve azokkal, amelyek a kannabiszszármazékok legalizálását és szabályozását, valamint az ópiátok terápiás használatát kérik".

Előterjesztő: Tullo M. (P.D.S.)


2. sz. módosító javaslat - A "hogy keressen ….." pontban törölni kell a "kezdve a torinóiakkal" részt.

Előterjesztő: M. Tullo (P.D.S.)


3. sz. módosító javaslat - A "hogy kezdeményezze …." pontban az "e célra nyilvántartásba vett" után hozzá kell adni: … "Tekintettel arra az összetettségre, amellyel maga a heroin szolgálatok általi adagolásának választása jár, úgy véljük, hogy e szerrel kapcsolatos kísérleti alkalmazás elképzelhető azzal a szigorú és megkerülhetetlen feltétellel, hogy ezt a vizsgálatot a legteljesebb tudományos szigorral végezzék. E célból bizonyos feltételek feltétlenül nélkülözhetetlennek tűnnek: a vizsgálatot a SERT felelőse által értékelhető, célzott és korlátozott számú betegen kell elvégezni".

Előterjesztő: M. Tullo (P.D.S.)

Vissza a tartalomjegyzékhez



A szavazások eredménye


A 2. sz. módosító javaslatról tartott szavazás eredménye: 17 igen, 7 nem (L.N.I.P.) és 2 tartózkodás (Deleo: P.D.R.C.; Quaglia: L.P.) mellett elfogadva.


Az 1. sz. módosító javaslatról tartott szavazás eredménye: 19 igen, 7 nem (L.N.I.P.) mellett elfogadva.


A 3. sz. módosító javaslatról tartott szavazás eredménye: 19 igen, 7 nem (L.N.I.P.) mellett elfogadva.


Az 1215. sz. indítványról részenként tartott szavazás eredménye. I. rész: az elejétől "a kábítószer-politikák terén" részig: 4 igen és 11 nem (P.D.S.; Zöldek) mellett elutasítva.


Az 1215. sz. indítványról részenként tartott szavazás eredménye. II. rész: a "kötelezi a Polgármestert és a Városi Tanácsot" résztől a végéig, a módosító javaslatokkal együtt: 19 igen, 9 nem (L.N.I.P.; A.N.; P.P.I.) mellett elfogadva


Az 1265. sz. indítványról tartott szavazás eredménye: 8 igen és 21 nem mellett elutasítva.


Az 1280. sz. indítványról tartott szavazás eredménye: 16 igen, 6 nem (A.N.; L.P.; L.N.I.P.) és 4 tartózkodás (Zöldek: Dallorto, Gaggero; L.N.I.P.: Formentini; S. Giorgio: Serra) mellett elfogadva.

Vissza a tartalomjegyzékhez



Elnök Chiara Formentini (L.N.I.P.):

"Most felolvasom a két elfogadott indítványt végleges változatukban:

Vissza a tartalomjegyzékhez



A Lista Pannella indítványa (végleges változat)


1215. sz. indítvány:

"A Városi Közgyűlés kötelezi a Polgármestert és a Városi Tanácsot,

  • hogy a Minisztertanács elnöke, az egészségügyi miniszter, a családügyi és szociális szolidaritási miniszter, a Képviselőház elnöke, a Szenátus elnöke, valamint a parlament két házának Higiéniai és Egészségügyi, Igazságügyi és Szociális Bizottságai elnökei előtt képviselje a Városi Közgyűlés érdekét abban, hogy:
    • 1) mielőbb vitassák meg a parlamentben benyújtott összes parlamenti és népi kezdeményezésű törvényjavaslatot, kezdve azokkal, amelyek a kannabiszszármazékok legalizálását és szabályozását, valamint az ópiátok terápiás használatát kérik;
    • 2) mielőbb emeljék törvényerőre a kábítószer-függőségről szóló egységes szöveg reformjáról szóló, immár huszadszor megismételt rendeletet, egy olyan változatban, amely befogadja a konkrét, integrált "ártalomcsökkentő" politikákra vonatkozó javaslatokat, beleértve az ópiátok ellenőrzött adagolásának kísérleti alkalmazását is;
    • 3) a Második Országos Kábítószer-konferencia középpontjába az "ártalomcsökkentés" témáját állítsák, ideológiai előítéletek nélkül, és más európai országokban folyó összes tudományos tapasztalat felhasználásával;
  • hogy keressen együttműködési kapcsolatot más községek illetékes tisztviselőivel, azzal a céllal, hogy megosszák az e téren szerzett ismereteket, és közös stratégiákat dolgozzanak ki az "ártalomcsökkentő" politika szellemében;
  • hogy kezdeményezze a Polgármesterek és Helyi Önkormányzatok Tanácsának létrehozását, amelyek a kormánytól kérni kívánják a szükséges engedélyeket a heroin és más kábítószer-hatású gyógyszerek ellenőrzött adagolását célzó első kísérleti projektek elindításához, e célra nyilvántartásba vett korlátozott számú kábítószer-függő polgár számára. Tekintettel arra az összetettségre, amellyel maga a heroin szolgálatok általi adagolásának választása jár, úgy véljük, hogy e szerrel kapcsolatos kísérleti alkalmazás elképzelhető azzal a szigorú és megkerülhetetlen feltétellel, hogy ezt a vizsgálatot a legteljesebb tudományos szigorral végezzék. E célból bizonyos feltételek feltétlenül nélkülözhetetlennek tűnnek: a vizsgálatot a SERT felelőse által értékelhető, célzott és korlátozott számú betegen kell elvégezni.
  • hogy készítse elő ezekről a témákról egy Országos Konferencia megszervezését — Genovában, 1997 májusáig —, a kormány és azon európai városok képviselőinek jelenlétében, amelyek az ártalomcsökkentő egészségügyi és szociális politika keretében már régóta konkrét projekteket indítottak kábítószerek ellenőrzött adagolására;
  • hogy küldje meg a jelen indítványt a Minisztertanács Elnökségének, az Egészségügyi Minisztériumnak, a Családügyi és Szociális Szolidaritási Minisztériumnak, a Képviselőház és a Szenátus elnökségének, a Képviselőház és a Szenátus Higiéniai és Egészségügyi, Szociális és Igazságügyi Bizottságai elnökségeinek, valamint a Képviselőház és a Szenátus parlamenti frakcióinak elnökségeinek".

Előterjesztők: Roberto Quaglia (L. Pannella)

Vissza a tartalomjegyzékhez



Az Olasz Néppárt indítványa (végleges változat)


1280. sz. indítvány:

A Városi Közgyűlés

ELŐREBOCSÁTVA, HOGY:

  • a kábítószer-probléma túlzott "egészségügyivé tétele" megfosztotta a helyi önkormányzatok választott testületeit attól a lehetőségtől, hogy a kábítószer-függőség megelőzésében és a rehabilitációban szociálpolitikai irányvonalakat jelöljenek ki;
  • a beavatkozás túlzott "vállalatiasítása" a gazdasági megfontolásoknak adott elsőbbséget az emberi és társadalmi értékelésekkel szemben;
  • a közszolgáltatások versengése a szociális magánszférával gyakran oda vezetett, hogy elhanyagolták az önkéntesség és a harmadik szektor által mozgósított értékes szakmai és emberi erőforrásokat; ahol volt együttműködés, ott pozitív eredmények születtek, és sok a tennivaló, hogy ezen az úton haladjunk tovább;
  • a probléma túlzott "ideologizálása" összekeverheti egyrészt a szervezett bűnözéssel szembeni elnyomó fellépés síkját, másrészt a rehabilitáció és a megelőzés síkjait;
  • az "ártalomcsökkentő" politikák ideologikus értelmezése elősegítheti a személyt nem tisztelő beavatkozásokat, olyan projektek nélkül, amelyek célja a kábítószer-függő ember "felépülése";
  • a kábítószerek legalizálásának problémája semmiképpen sem választható el a fiataloknak szóló nevelési kérdésektől;
  • a legfiatalabbak körében a legelterjedtebb azon drogok használata, amelyek, még ha "könnyűnek" nevezik is őket, árthatnak a testi-lelki egészségnek;

MINDEZT ELŐREBOCSÁTVA A VÁROSI KÖZGYŰLÉS NÉLKÜLÖZHETETLENNEK TARTJA:

  • hogy határozottan és meggyőződéssel gyakorolja saját felelősségét a kábítószer-függőséggel kapcsolatos politikai és társadalmi irányvonalak meghatározásában;
  • hogy bevonja a helyi közösséget, a családot, a szociális magánszféra szereplőit a megelőzési és rehabilitációs stratégiák programozásába, megvalósításába és ellenőrzésébe;
  • hogy gondosan elemezze a problémát, mielőtt olyan kijelentésekkel nyilatkozna, amelyek eleve elfogultnak és ideologikusnak bizonyulhatnak, szakemberek és szakértők, valamint azon városok képviselőinek közreműködésével is, ahol a kábítószer-függőség terén kísérleteket indítottak;
  • hogy az eddig elért eredményeket a sokféle paraméter figyelembevételével értékelje, és ne csak a gazdasági költség alapján;
  • hogy a vitát a megfelelő fórumokra vigye vissza, és ne engedjen a tömegmédiában szerezhető pillanatnyi nyilvánosság kísértésének.

    EZÉRT KÖTELEZI A POLGÁRMESTERT ÉS A VÁROSI TANÁCSOT,

  • hogy ügyeljen arra, hogy a kábítószer-függőség terén minden beavatkozás és minden stratégia tiszteletben tartsa a személyek méltóságát
  • hogy ügyeljen arra, hogy az úgynevezett "könnyű" drogokra vonatkozó üzeneteket ne értelmezzék a használatra való ösztönzésként
  • hogy az úgynevezett "könnyű" drogok problémáját a nevelési szempont figyelembevételével kezelje, oly módon, hogy az új stratégiák kidolgozásakor nagyobb hangsúlyt kapjon a nevelők, a család javára dolgozó egyesületek képviselői, a tanárok és a serdülőkori problémák szakértőinek hozzájárulása;
  • hogy tegye meg a megfelelő lépéseket a regionális szerveknél a koordinációk és a szakmai csoportok újradefiniálása érdekében, oly módon, hogy a helyi önkormányzatok politikai képviselői közvetlenül részt vegyenek a kábítószer-függőség terén alkalmazott stratégiák területi hatásának értékelésében;
  • hogy kezdeményezéseket indítson annak érdekében, hogy az "ártalomcsökkentő" projektekbe mindig vonják be a kábítószer-függő családját, segítve, hogy tudatában legyen a problémának, és építő módon kezelje azt;
  • hogy mindig vonja be a családokat, a nevelőket, az iskolát, valahányszor megelőző beavatkozásokat terveznek;
  • hogy munkálkodjon azon, hogy harmadik felek révén működő rendszert indítsanak a köz- és a szociális magánszféra beavatkozásai eredményeinek ellenőrzésére;
  • hogy a gazdasági erőforrásokat a területen fennálló prioritások alapján és az elért eredmények figyelembevételével ossza el.

Claudio Basso
Giorgio Guerello
Ugo Signorini

Vissza a tartalomjegyzékhez



Elnök Chiara Formentini (L.N.I.P.):

"Felolvasom az elfogadott napirendi javaslatot végleges változatában:


A PDS napirendi javaslata (végleges változat)


1. sz. napirendi javaslat

GENOVA VÁROSI KÖZGYŰLÉSE

ELŐREBOCSÁTVA, HOGY:

  • A különböző területi egységeknél ellátott kábítószer-függő felhasználók számát a genovai SERT 3 000 főre becsüli.
  • Mintegy további 4 000 főre becsülhető azoknak a kábítószer-függőknek a száma, akik "heroint, kokaint" rendszeresen és/vagy alkalmanként használnak.
  • Az úgynevezett könnyű drogok ("kannabisz") fogyasztóinak számát továbbra is nehéz megbecsülni, de feltételezhető, hogy igen magas, és hogy e fogyasztók nagy része rendesen beilleszkedett a társadalmi és munkahelyi környezetbe.
  • A HIV-pozitívak a különböző szolgálatok által követett felhasználók mintegy 40%-ára becsülhetők.
  • A jelenség társadalmi vonatkozásait az elmúlt években alábecsülték, mivel a jogalkotási aktusok és az irányító szabályok a kábítószer-függő büntethetősége felé irányultak és irányulnak, és bizonyosan nem a kábítószer jelenségének megértésére, amely valójában sokkal összetettebb, és egyre elterjedtebb nagy- és kisbűnözési helyzetekkel függ össze. A kábítószer jelenségével szembeni elnyomó beavatkozás kevéssé hatékonynak és mindenesetre a problémát meg nem oldónak bizonyult, különösen az úgynevezett könnyű drogok (kannabiszszármazékok) esetében, amelyekkel kapcsolatban nyílt és előítéletektől mentes érdemi vitára van szükség, jogalkotási szinten is.
  • A közszolgáltatások által általában az 1990. évi 162. sz. törvény alkalmazása során tapasztalt nehézségek számtalanok voltak. Sorrendben:
    • a) a SERT-ek létrehozása:
      régiónkban a SERT-ek létrehozására (ahogyan az 1990. évi 162. sz. törvény előírta) csak 1994-ben került sor, tehát az előirányzotthoz képest évekkel később, "az északi régiók közül utolsóként"; b) a genovai SERT személyzeti állománytervét a mai napig az előirányzott létszám 59%-ában valósították meg; a legnagyobb számú felvételre mintegy 6 hónappal ezelőtt került sor, jelentős számú szociális munkás, néhány orvos és néhány pszichológus felvételével;
    • c) a mai napig az előirányzott területi egységek működési helyszínei még nincsenek teljesen meghatározva; ezzel kapcsolatban kötelező emlékeztetni azokra a nehézségekre, amelyekkel városunkban szembesültünk, amikor az USL megfelelő helyszínt jelölt ki a SERT elhelyezésére (lásd a cornigliano-i útlezárásokat, és a Voltriban, Sestri Ponentében, Marassi-Staglienóban, a Történelmi Belvárosban tapasztalt nehézségeket); ma a városvezetés közvetlen elkötelezettségének köszönhetően, amely saját helyiségeit bocsátotta rendelkezésre, helyszínek nyíltak a Piazza Dantén és a Via Mura degli Zingarin;
    • d) Genovában, bár a metadonkezelésben részesülő felhasználók száma 250-ről 550-re nőtt, a heroin-túladagolás okozta halálesetek száma arányaiban a legmagasabb Olaszországban; ez annak tudható be, hogy a szolgálatok nehézségekbe ütköznek új metadonkiosztó központok megnyitásában, különösen olyan központokéban, amelyek alacsony küszöbű terápiás beavatkozást irányoznak elő, ami bizonyosan lehetővé tenné a kínálat megnégyszerezését, és ennek következtében az ópiát-túladagolások számának jelentős csökkentését;
    • e) azok az álláspontok, amelyek a feltétel nélküli legalizálásban látják az egyetlen csodaszert, azzal a kockázattal járnak, hogy elmaradottnak tűnnek az ártalomcsökkentést célzó stratégiák fejlődéséhez képest, különösen ha általános, "országos és helyi" alapvető hiányosságokat használnak ürügyként;
    • f) bűnös hiányosságok mutatkoznak a kábítószer elleni harc politikájában és gyakorlatában, szégyenletes akadályok, és nem tesznek ténylegesen azért, hogy a SERT-ek kidolgozhassák a kábítószer-függőség megelőzésének és kezelésének szükséges programjait, kezdve a legsürgősebbekkel és legszükségesebbekkel, "lásd a metadon használatát";
    • g) a heroin ellenőrzött adagolásáról: a politikai vakság és skizofrénia azt eredményezi, hogy megfeledkeznek a probléma technikai és szakmai vonatkozásairól: "mit gondolnak a szakemberek, milyen elképzeléseik vannak erről, mik a programjaik, mit tudnak javasolni, hogyan vonhatjuk be őket"; röviden: hasznosnak tartjuk, hogy a probléma kapcsán eszmecserét nyissunk a városban, és mindenekelőtt az ágazat szakembereivel.
  • A SERT számos feladatának egyike a kábítószer-függőséggel összefüggő kórképek megelőzésére és kezelésére irányuló egészségügyi beavatkozások megtervezése és végrehajtása. Ezek a beavatkozások:
    • 1) A HIV-fertőzés és -betegség terjedésének megelőzése.
    • 2) A kábítószerek okozta akut mérgezés kezelése.
    • 3) A kábítószerekről való leszoktatást célzó kezelések.
    • 4) A kábítószer-használatba való visszaesés megelőzését célzó kezelések.
    • 5) A kábítószer-használattal összefüggő egyes kórképek kezelése.
  • A tudományos szakirodalom és a szolgálatok tapasztalata azt mutatja, hogy eszközök egész skálájára van szükség a kórképek egész skálájának kezeléséhez vagy megelőzéséhez.
    Ezek az eszközök:
    • 1) tanácsadási beavatkozások, hogy tájékoztassanak a kábítószer-használat következményeiről, vagy — szűkebb célként — az élet, a személyes és közösségi egészség szempontjából kevésbé kockázatos kábítószer-használatról. Ebbe a körbe tartoznak például a tiszta és egyéni fecskendők használatának és az óvszerhasználatnak a programjai a HIV-fertőzés kockázatának kitett személyek számára;
    • 2) ártalomcsökkentő beavatkozások a már kábítószer-függő személyek számára. A fent említett intézkedéseken túl ebbe a körbe tartozik az "alacsony hozzáférési küszöbű" metadonkezelés, amelynek célja az illegális ópiátok fogyasztásának csökkentése a metadonkezelések (legális és ellenőrzött kábítószer) elérhetőségének növelésével;
    • 3) az életveszéllyel járó akut mérgezés kezelése mindenekelőtt sürgősségi szintű egészségügyi beavatkozást igényel;
    • 4) a leszoktató kezelések mindenekelőtt a következőket igénylik:
      • a) kórházi felvételek elérhetősége és azok közös kezelése;
      • b) rendelők szervezése és működtetése a kábítószer nélküli gyógyszeres kezelésekhez, a fokozatosan csökkentett adagú metadonos leszoktató kezelésekhez, mind ambulánsan, mind otthon, valamint a pszichoszociális támogató kezelésekhez.
    • 5) A visszaesés megelőzését szolgáló kezelések egészségügyi szempontból a naltrexonon és a beteg átfogó gondozását célzó pszichoszociális módszereken alapuló programok szervezését és működtetését igénylik, amelyek mindazt is magukban foglalják majd, ami a beteget a terápiás közösség felé irányíthatja;
    • 6) Az összefüggő kórképek kezelései a kábítószer-használattal gyakran összefüggő anyagcsere- és pszichiátriai zavarokat érintik, és ambuláns, valamint a kórházakkal együttműködésben végzett beavatkozásokat irányoznak elő.
  • Egy ilyen tagolt és összetett társadalmi megbízatással szemben a SERT ebben a megyében néha érvényes, de gyakrabban elégtelen, ha nem egyenesen elfogadhatatlan eszközökkel volt felszerelve.
  • Pozitívan utalunk a munkatársak szakértelmére és arra a készségükre, hogy olyan körülmények között dolgozzanak, amelyeket más szociális-egészségügyi munkatársak nem fogadnának el, egyes munkakörnyezetek nemrégi korszerűsítésére, néhány munkatárs nemrégi felvételére.
  • Negatívan magának a személyzetnek a számszerűen elégtelen általános helyzetére (a létszám mintegy 59%-a), sok munkahely elégtelen helyzetére, egyenesen botrányos csúcsokkal (főként a metadonkezelésekre szánt helyiségek), arra a nehézségre — amely néha lehetetlenséggé válik —, hogy kórházi felvételeket tervezzenek az ágyhiány és a kórházi személyzettel való együttműködés még mindig nem kielégítő szintje miatt.
    Nagy aggodalommal utalunk továbbá azoknak a struktúráknak a teljes hiányára, amelyek alkalmasak azoknak az AIDS-ben szenvedő betegeknek a kezelésére (akiknek száma, ahogyan előre látható volt, fokozatosan nő és nőni fog), akiknél olyan kórképek, például a fertőző osztályokon nem kezelhető viselkedések jelentkeznek. Végül negatívan utalunk a nyomor és a lepusztultság sok helyzetének kezeléséhez nélkülözhetetlen társadalmi-gazdasági erőforrások fokozatos elszegényedésére.
  • Elengedhetetlen, hogy a fent felsorolt hiányokat kitöltsék, hogy lehetővé tegyék a közszolgáltatások munkatársai által birtokolt tudás, tapasztalat és kreativitás teljes kihasználását, amelyek már most lehetővé tennék a munkaeszközök bővítését, és hogy a felhasználóknak az egészségügyi beavatkozás újabb módszereit is kínálják (az ópiátokról való gyors leszoktatásra vagy UROD-ra gondolunk).
  • Ami egyes javaslatokat illeti, amelyeket egyes oldalakról a heroin ellenőrzött adagolásával kapcsolatban tesznek, hangsúlyozva az országos keret szükségességét és azt az összetettséget, amellyel maga a heroin szolgálatok általi adagolásának választása jár — amely kémiai-gyógyszerészeti jellemzőinél fogva kevéssé alkalmas arra, hogy a betegeknek stabilabb életet tegyen lehetővé (mivel a metadonnal ellentétben a heroin még ellenőrzötten is a jólét és a rosszullét folyamatos ciklusát idézi elő) —, úgy véljük, hogy e szerrel kapcsolatos kísérleti alkalmazás elképzelhető azzal a szigorú és megkerülhetetlen feltétellel, hogy ezt a vizsgálatot a legteljesebb bizonyossággal végezzék.
    E célból bizonyos feltételek feltétlenül nélkülözhetetlennek tűnnek:
    • a) a vizsgálatot a SERT felelőse által értékelhető, célzott és korlátozott számú betegen kell elvégezni;
    • b) e vizsgálathoz a Ser.T.-t kifogástalan, a nap 24 órájában nyitva tartó gyógyító helyekkel kell ellátni, és olyan kiegészítő személyzettel, amelyet előzetesen kiképeztek egy olyan feladatra, amely minden szinten rendkívül magas szakmai színvonalat követel.

Ezen előzmények alapján

Kötelezi a Polgármestert és a Városi Tanácsot

  • Képviselje a Minisztertanács elnöke, az egészségügyi miniszter, a családügyi és szociális szolidaritási miniszter, a Képviselőház elnöke, a Szenátus elnöke, valamint a parlament két házának Higiéniai és Egészségügyi, Igazságügyi és Szociális Bizottságai elnöke előtt a Városi Közgyűlés érdekét abban, hogy:
    • 1) a kormány készítsen elő egy javaslatot, amelyet mielőbb együtt vitassanak meg a témával kapcsolatban több mint két éve benyújtott különböző parlamenti és népi kezdeményezésű törvényjavaslatokkal;
    • 2) mielőbb emeljék törvényerőre a kábítószer-függőségről szóló egységes szöveg reformjáról szóló, immár huszadszor megismételt rendeletet, egy olyan változatban, amely befogadja a konkrét, integrált "ártalomcsökkentő" politikákra vonatkozó javaslatokat, beleértve a gyógyszeres és terápiás területen folyó kísérletek kiterjesztését is.
    • 3) a Második Országos Kábítószer-konferencia középpontjába az "ártalomcsökkentés" témáját állítsák, ideológiai előítéletek nélkül, és az európai szinten is folyó összes tudományos tapasztalat felhasználásával;
    • 4) tegyék meg a megfelelő intézményközi kezdeményezéseket a községgel és a régióval, a SERT igazgatóságával szoros együttműködésben, egy olyan politikai-szakmai-intézményi szerv létrehozása céljából, amely konkrétan elindít egy állandó megfigyelőközpontot a kábítószer-függőség jelenségéről, és operatív beavatkozási javaslatokat dolgoz ki.
  • Küldje meg a jelen napirendi javaslatot a Minisztertanács Elnökségének, az Egészségügyi Minisztériumnak, a Családügyi és Szociális Szolidaritási Minisztériumnak, a Képviselőház és a Szenátus elnökségének, a Képviselőház és a Szenátus Higiéniai és Egészségügyi, Szociális és Igazságügyi Bizottságai elnökségeinek, valamint a Képviselőház és a Szenátus parlamenti frakcióinak elnökségeinek.

Mario Tullo
Luca Borzani

Vissza a tartalomjegyzékhez



Az 1. sz. napirendi javaslatról (PDS) tartott szavazások eredménye


Az 1. sz. napirendi javaslatról részenként tartott szavazás eredménye.


Az I. részről tartott szavazás eredménye: az elejétől a "Ami illeti" részig, azt nem beleértve: 18 igen, 7 nem (P.P.I.; A.N.; L.N.I.P.), 7 nem, 1 tartózkodás (L.P.: Quaglia) mellett elfogadva.


A II. részről tartott szavazás eredménye: a "Ami illeti" résztől a "rendkívül magas szakmai színvonalat" részig: 20 igen, 7 nem (L.N.I.P.; P.P.I.; A.N.), 1 tartózkodás (L.P.: Quaglia) mellett elfogadva.


A III. részről tartott szavazás eredménye: az "Ezen előzmények alapján" résztől a végéig: 19 igen, 7 nem (L.N.I.P.; P.P.I.; A.N.) mellett elfogadva.



Vissza a tartalomjegyzékhez


Sajtószemle
és Roberto Quaglia szubjektív megjegyzései


Ha elolvassuk, hogyan mutatták be a genovai napilapok (vagy az országos napilapok genovai szerkesztőségei) az ezen az oldalon szereplő vitát és szavazásokat, legalábbis meghökkenhetünk. A megszavazott dokumentumok tartalmáról és a szavazások eredményéről szóló változatok jelentősen eltérnek. Íme alább a közgyűlési vitát közvetlenül követő napokban megjelent legjelentősebb cikkek szemléje. Mindegyik tartalmának elolvasásához kattintsanak rá, és várjanak türelmesen, amíg megérkezik a kép (ehhez érdemes lehet mindegyikhez párhuzamosan új ablakot/böngészőt nyitni). Természetesen fenntartottam magamnak azt az örömöt, hogy néhány személyes megjegyzést fűzzek hozzájuk.

Il Giornale, 1996. december 20., péntek
"Bódulat a Tursiban, szabad a joint" kétségtelenül a legragyogóbb cím, amely az újságokban erről megjelent, és ezért tettük kis sajtószemlénk élére. Ilaria Cavo cikke lényegében pontos, és nem tartalmaz torzításokat a megszavazott dokumentumok tartalmáról és a szavazások eredményéről.
Il Lavoro, 1996. december 20., péntek
négy hasábot szentel a hírnek, ezzel a címmel: "Ingyenes heroin ellenőrzés alatt, a városi közgyűlés igent mondott". Ava Zunino cikke nagyon pontos, és a közölt hírek mind helyesek, hibák nélkül. Ez az egyetlen cikk, amely közli azt az internetcímet, amelyen az ülésről és a vitáról szóló összes információt elérhetővé tettem, holott természetesen az összes többi újságnak is megadtam.

"Il Secolo XIX": hibás cím és néhány félrevezető pontatlanság.
"Szabad drog: a Tursi nemet mond" — ezzel a címmel jelenik meg az "Il Secolo XIX" 1996. december 20-án, pénteken, miközben ugyanakkor a "Corriere della Sera" címe: "Ellenőrzött heroin: Genova igennel szavaz". Nyilván az "Il Secolo XIX" különös hibája (azért mondom, hogy "különös", mert sajátos, hogy a hiba abban áll, hogy a cím éppen az ellenkezőjét állítja annak, ami a cikkben szerepel, azok legnagyobb örömére, akik az újságokat csak a címeket olvasva lapozzák át…) Andrea Casazza cikke viszont lényegében meglehetősen korrekt, még ha kiemelkedik is benne néhány pontatlanság: a Lista Pannellát, amelynek nevében az indítványt benyújtottam, egyszer sem nevezi meg, hanem "az Antiprohibicionisták" címkével helyettesíti (nagy "A"-val). Melléknévként elfogadható, de nem annak a listának a tulajdonneveként, amelyhez tartoznék, mivel ez nem így van! Ezenkívül azt állítja, hogy a dokumentumomat "…a Tölgyfa egy módosító javaslatával fogadták el, amely a könnyű drogok legalizálásáról szóló törvények azonnali megvitatását óhajtja, és hangsúlyozza, hogy a heroin ellenőrzött adagolása csak akkor képzelhető el, ha országos szinten fogadják el…" És én észre sem vettem! Úgy tudom ugyanis, hogy a legalizálásra vonatkozó "óhaj" jóval azelőtt benne volt az indítványomban, hogy a PDS módosította volna (és ez, ahogy bárki ellenőrizheti, egy kis, formális és tartalmilag csekély jelentőségű módosító javaslat), míg a heroin országos szintű adagolásának témája teljesen hiányzik a PDS indítványomhoz benyújtott módosító javaslatából (csak a PDS-es napirendi javaslat előzményeiben van rá utalás). Olvassák el ezzel kapcsolatban az ezen a weboldalon található teljes dokumentációt.
"Il Corriere della Sera": helyes cím, Anna Maria Coluccia jó, pontos és tömör cikke.

Az a cikk, amelyet "La Stampa" december 20-án, pénteken közöl r.s. aláírással (a "La Stampa" szerkesztősége, amelyet ezzel kapcsolatban megkérdeztünk, azt közölte, hogy a cikk Alessandra Pieraccié volna), véleményem szerint figyelemre méltóan zavaros, vagy objektívebb értékelési kritériumok szerint hazugságok halmaza. Már a "felvezetőben" azt állítja, hogy a PDS "minimális" szövege ment át, elfelejtve, hogy a mi rendelkező részünket is elfogadták, de a cikkben jön a java: a cikkíró szerint ugyanis a genovai szavazás "…határozott fékezéssel különbözik attól, amelyet a PDS a torinói városi közgyűlésben megszavazott…". Bárki, aki elolvassa a rendelkező részt, indítványunk elfogadott szövegéből látni fogja, hogy "fékezés" helyett inkább "gyorsításról" van szó, mivel a torinói rendelkező rész összes — ismétlem, ÖSSZES — tétele benne volt a miénkben, és ezenkívül voltak még más, még kötelezőbb tételek is, amelyeket mi tettünk hozzá. Egyre jobb: a "La Stampa" cikke valóságos hazugsággal folytatódik, szó szerint azt állítva: "A marihuána legalizálásáról és az ópiátok terápiás használatáról szóló pannellás indítványt, amely azonos a Torinóban elfogadottal, a PDS tartózkodása miatt elutasították." HAMIS! A PDS az előzményekről tartózkodott, de a kötelező részt — vagyis azt a részt, amely számít — elfogadták! És továbbá: "…Ahogyan a Megyei Közgyűlésben már megtörtént, a PDS a heroin adagolására vonatkozó részben módosította." HAMIS! Nem sok hozzáfűznivaló van. Gyakorlatilag az ellenkezőjét mesélik el annak, ami történt. Gratulálok.


 

Az a cikk, amelyet "Il Corriere Mercantile" december 20-án, pénteken közölt, Anna Maria Coluccia által jegyzett cikke az egyik legterjedelmesebb. Pontos és helyes, részletes beszámolót nyújt arról, ami a városi közgyűlésben történt, hibák vagy kihagyások nélkül.

Don Gallo és Baget Bozzo szembeállítva Giacomo Cambiaso tollából az "Il Giornale" december 21-i, szombati számában. Komoly és korrekt hozzájárulás a vitához.

Íme ismét "Il Secolo XIX" amely őszintén szólva torz képet nyújt a dolgok állásáról, megint Andrea Casazza aláírásával. 1996. december 21-e, szombat van, lett volna idő helyesbíteni az előző napi szerencsétlen és pontatlan nyitányhoz képest. Ehelyett a Tursi legalizálásra mondott "igenjét" hirtelen "nemigen"-nek nevezik. Megismétlik azt a különös tételt, hogy a PDS indítványom határozataihoz benyújtott módosító javaslatai "lényegiek" lettek volna. Azok számára, akik gyors összehasonlítást akarnak tenni a határozatok között az eredeti szövegben, és és a módosítottban, íme a hipertext előnyei. Annak, akinek sikerül a lényegiség nyomait felfedeznie a módosító javaslatokban, amelyeket a PDS-től elfogadtam, szívesen felajánlok egy jó fagylalttölcsért.


IÖsszefoglalva: az a polgár, aki mindezeket a cikkeket elolvasta, anélkül hogy a megszavazott dokumentumok a kezében lettek volna, nehezen értené meg, pontosan mit mondtak és mit szavaztak meg a Tursiban. Kinek higgyen ugyanis? Talán éppen e zűrzavar miatt, amelyet néhány újságíró okozott, a genovai szavazás híre kisebb visszhangot kapott az országos színtéren, mint a hasonló torinói, velencei stb. szavazások. És akkor nem tudom elkerülni, hogy észre ne vegyem, hogy a pontatlanságok és hibák, amelyek előfordultak… apropó: hogyan fordulhattak elő? Hogyan történhet meg, hogy egy cím éppen az ellenkezőjét állítja annak, ami a cikkben szerepel? Hogyan lehetséges, hogy olyan megszavazott dokumentumok részleteit idézik, amelyek valójában nem léteznek? Hogyan lehetséges, hogy egy újságíró (Andrea Casazza), aki egy városi képviselőre utal — ebben az esetben alulírottra —, aki ráadásul frakcióvezető is, és aki ráadásul a szóban forgó vitát elindította, két cikkben egyszer sem említi valódi listáját (Lista Pannella), hanem rendszeresen egy kitalált névvel ("az Antiprohibicionisták") helyettesíti? De térjünk vissza megjegyzéseimhez: nem tudom tehát elkerülni, hogy észre ne vegyem, hogy az egyes újságokban előfordult pontatlanságok és hibák mind ugyanabba az irányba mutatnak (az olvasóra bízom, hogy elképzelje, melyikbe). És akkor felteszem a kérdést: puszta véletlen ez? Vagy inkább… Cui prodest?

Roberto Quaglia

 

 

 

R. QUAGLIA TOVÁBBI POLITIKAI DOKUMENTUMAI

CÍMLAP | TARTALOM | ÉLETRAJZ | ÍRÁSAIM | SCI-FI | KÉPEK | | SAJTÓSZEMLE | KÖNYVESBOLT | PLAKÁT | POLITIKA | SZATÍRA | ÍZLÉS | BARÁTOK | VEGYES EMBERISÉG | JÁRULJ HOZZÁ ROBERTO ÉLETÉHEZ | KAPCSOLAT | LINKEK |

Foto de Roberto Quaglia Foto de Roberto Quaglia

Ha kapcsolatba akartok lépni ezzel a mutánssal,
aki az idővel lecseréli az arcát,
tudjátok, hogyan kell.

Ha nem tudjátok, KATTINTSATOK IDE

Ha tényleg nem megy, menjetek a csudába

Utolsó módosítás: 2003. október 23.

© 1995-2006 by Roberto Quaglia