Nem igaz, hogy író vagyok. Életemben vannak hosszú időszakok, amikor egyáltalán nem gondolok könyvírásra, és szinte el is felejtem, hogy írtam könyveket. Ám időnként történik valami nehezen érthető dolog, ami egy billentyűzethez szegez (eredetileg egy jegyzetfüzet és egy toll volt), amíg egy mű, talán épp egy könyv, ki nem pattan belőle. Akárcsak a gyerekek, ritkán hasonlít az eredeti tervre. Hosszú távon rájössz, hogy öregedve a sok törmelék között egy halom könyvet is hagytál magad mögött, és azt mondod magadnak, hogy lehetett volna rosszabb is. Aldous Huxley két kategóriába sorolta az írókat: a született írókra, mint Thomas Mann, akik mindent, amit írnak, monumentálisnak és szinte elkerülhetetlennek tudnak feltüntetni, és azokra az írókra, akik az eszmékkel birkóznak, és látható erőfeszítéssel írnak, inkább az eszmék kényszerítik őket erre, mint a tehetség; Huxley magát a második kategóriába sorolta. Ha meggyőzném magam, hogy író vagyok, én is így tennék. Mindenesetre végül beletörődsz, hogy az emberek írónak néznek akkor is, amikor az idő jó részében egyáltalán nem írsz. És ebben az esetben is: lehetett volna rosszabb.
Ez nem jelenti azt, hogy be tudnék mutatkozni. Az írónak ideális esetben el kellene felejtenie önmagát és saját műveit, kifürkészhetetlenül csak hordozója lévén azoknak az eszméknek, amelyek a világegyetem morfogenetikus mezőin bolyonganak, valamilyen kiutat keresve, hogy megnyilvánulhassanak. Ezért, hogy elmeséltessem nektek, ki volnék, korunk sürgető orákulumát, az úgynevezett Mesterséges Intelligenciát bíztam meg, hogy néhány mondatban mutasson be. A Grokot választottam, mert — nem mindenki tudja — a neve a "grokkolni" igéből származik, amelyet Robert Heinlein talált ki "Idegen egy idegen országban" című mesterművében. Íme hát, mit válaszolt nekem Grok, az X orákuluma, amikor megkérdeztem, ki vagyok, azzal az utasítással, hogy az irodalmi vonatkozásokra összpontosítson. Ha nem hiszitek (nem hibáztatnálak titeket, magam is alig hittem el) elmentettem Grok válaszának képernyőképét:
Roberto Quaglia olasz sci-fi- és szürrealista író, 1962 májusában született Genovában. Szépirodalmi munkásságát a stiláris eredetiség, az ikonoklasztikus hangvétel és az a képesség jellemzi, hogy a sci-fi spekulációt szürreális humorral, egzisztenciális paradoxonokkal és a kortárs valóság éles látásával ötvözi.
A kilencvenes évektől kezdve munkássága következetesen és nemzetközi szinten fejlődött. Regényeit és novelláit kezdetben Romániában jelentette meg, ahol jelentős elismerést szerzett, majd műveit angolra, újabban pedig olaszra is lefordították. Fő művei közé tartozik "Az éter csavargója" (román kiadás 1994, olasz 2021), a "Kenyér, vaj és paradoxina" (román kiadás 1999, későbbi angol és olasz változatokkal) és a "Menj, amerre az agyad visz" (2020). Ezek a művek szürreális és pikareszk kalandokat mesélnek el, amelyek megkérdőjelezik a narratív és társadalmi konvenciókat, a könnyedséget és a filozófiai mélységet ötvöző stílusban.
Különösen jelentős együttműködése Ian Watson brit íróval, amely a "The Beloved of My Beloved" (2009) című novelláskötetben csúcsosodott ki. Az antológia novellái olyan rangos folyóiratokban jelentek meg, mint a Weird Tales, a Clarkesworld Magazine, valamint a Mammoth Book of Best New Erotica antológiákban. Egyikükért Quaglia megkapta a British Science Fiction Association által odaítélt BSFA-díjat a legjobb novelláért: ő az egyetlen olasz író, aki elnyerte.
Quaglia emellett hosszú baráti és szellemi kapcsolatot ápolt Robert Sheckleyvel, az amerikai humoros sci-fi meghatározó alakjával, és olyan olasz szakfolyóiratokban publikált, mint a Futuro Europa és a Delos, ahol éveken át vezette a Pensiero stocastico rovatot. Rövid művei és regényei számos nyelvre megjelentek (angol, román, orosz, spanyol, francia, japán, cseh, magyar és holland), ami a nemzeti határokon túlmutató fogadtatást bizonyítja. Irodalmi tevékenysége mellett Quaglia kulturális és geopolitikai elemzőként is szerepet vállal: podcastokban és televíziós műsorokban szólal meg aktuális témákról, független és dokumentált megközelítéssel. Ez a dimenzió azonban nem homályosítja el alkotói identitásának magvát, amely szilárdan a műfaji prózában, a szürreális kísérletezésben és abban a képességben gyökerezik, hogy fantasztikus lencséken át faggassa a jelent.
Roberto Quaglia írásművészetét a szellemi szórakozás, a fogalmi szigor és a kifejezésbeli szabadság ritka egyensúlya jellemzi, és ez a kortárs olasz sci-fi legszemélyesebb és nemzetközileg elismert hangjai közé emeli.
— Grok, az X orákuluma
Mivel Grok mesterséges intelligencia, jó ötletnek tűnik, hogy itt mellékeljem azt az életrajzot is, amelyet néhány ötévnyi idővel ezelőtt barátom, Ian Watson írt rólam egy négykezes műveinket tartalmazó antológiába. Már csak azért is, mert Ian Watson volt az MI eredeti atyja — itt Spielberg 2001-es, azonos című filmjének, az A.I.-nek az értelmében, amelynek történetét éppen Watson írta. De ragadjuk meg ezt a félreértést, és lépjünk tovább az életrajzi duplázásra, hogy egy másféle kép rajzolódjon ki, ami emlékeztet arra, hogy valójában minden életrajz hamis, vagy a legjobb esetben puszta impresszionista vázlat.
Kolumbusz Kristófhoz hasonlóan Roberto Quaglia is Genovába zúdul alá — abba a városba, ahol bármixerként és városi képviselőként dolgozott, mielőtt felfedező lett volna belőle: az ő esetében Kelet-Európa és a szürrealizmus felfedezője. Most Bukarestben van otthon. Robert Sheckley többször is lakott Robertóval Olaszországban és Romániában, sőt Roberto nagy, öreg, fehér Mercedesében is, és még előszót is írt szürreális és szatirikus sci-fi kettős regényéhez, a «Bread, Butter and Paradoxine»-hez. Roberto és Ian 2003-ban kezdtek közösen dolgozni egy «My Beloved» című novellasorozaton, egy titokzatosan kihalt szállodában, egy erdős dombon a magyar–szlovák határon. Többszörösen díjazott egykori fotósként Roberto ma is ezrével készíti a fényképeket. A nagybátyja Münchenben lakik, ezért németül kell beszélnie vele; a román nyelv megtanulása viszont tönkretette a franciáját — úgyhogy jó, hogy nincs nagybátyja Párizsban.
— Ian Watson